Kézilabda kupa

– Jó gyerek voltál?
– Azért azt nem mondanám! Minden rosszaságban benne voltam. Nem volt nehéz rávenni a csínytevésekre.

– Nagy volt a baráti társaságod Mátészalkán?
– Igen! És amire nagyon büszke vagyok, hogy nagyon sokan mind a mai napig megma- radtak. Kiss Gergő, Tárkányi Bence, Szabó Csabi, Vámosi Róbert, Farkas Gergő, Szilágyi Szabolcs voltak a legjobb cimboráim. Van egy Viber-csoportunk, ahol rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, sőt, a napokban találkoztam is velük személyesen, együtt voltunk, beszélget- tünk. Nagyon szoros kapcsolat alakult ki közöttünk.

– Mivel játszottál leginkább?
– Amikor kicsi voltam, akkor édesapám szerszámaival. Sok el is tűnt, csak évek múlva rozs- dásan kerültek elő a kertből. Szereltem én mindent, amit lehetett.

– A barátokkal mi volt a fő programotok?
– A labda nálunk is főszerepet játszott. De rengeteget bicajoztunk, bújócskáztunk. Kertes házban laktunk, így amikor jó idő volt, akkor állandóan az udvaron voltunk.

– Van egy húgod, vele milyen volt a kapcsolatot? Jó testvérek voltatok?
– Hú, azért nyírtuk egymást rendesen! Mindig megettem a Túró Rudiját és a túróját, ezt még a mai napig megkapom tőle, hogy ezért haragszik rám, mert neki nem jutott. Mostanra vi- szont nagyon szoros kapcsolatot alakult ki közöttünk, nagyon jó testvérek vagyunk.

 – Számodra nagyon fontos a család, a fiatalokra, mint amilyennek ti is számítotok a pároddal, nem jellemző, hogy gyereket vállalnak ennyi idősen. Ti miért döntöt- tek így?
– Én megtaláltam a szerelmemet, nagyon jó volt ilyen fiatalon szülővé válni. Nagyon régóta ismerjük egymást, de olyan, mintha csak két hónap telt volna el a kapcsolatunkból. Persze, nálunk is akadnak viták, hol nincs ilyen, de boldogságban élünk, és ez a legfontosabb. A szeretet játssza nálunk a főszerepet, így élünk.

 – Jó tanuló voltál?
– Hetedik osztályig kimondottan jó jegyeket kaptam. Ezután jött a kézilabda, és a tanulás kicsit háttérbe szorult.

– Büszkék rád Mátészalkán?
– Éppen a napokban kaptam a suliból egy fotót, amelyen Hornyák Ági és én vagyok rajta, a Széchenyi István Általános Iskola dicsőségfalán büszkén mutatják a fiataloknak, hogy mi is ide jártunk. Ez nagyon megdobogtatta a szívem, hihetetlenül jól esett, hogy kikerültünk a Büszkeségek falára.

– Mikor dőlt el, hogy profi sportoló leszel?
– Amikor Dunaújvárosba igazoltam.

– Nehéz volt a családi otthontól elszakadni?
– Az első év volt a legkeményebb, több száz kilométerre kerültem édesanyáméktól, nem volt egyszerű. Szerencsére olyan csapattársaim voltak a Dunaferrben, akik rengeteget segítettek, így jó közegbe kerültem. Az pedig, hogy jó döntést hoztam, azt bizonyítja a jelenlegi helyzetem: egy remek, patinás és sikerre éhes klubban szerepelhetek. Szerintem minden sportoló vágya, hogy ilyen körülmények és ilyen nagyszerű szurkolótábor előtt játszhasson.

– Hogy van a kisfiad, Bence?
– Éppen mielőtt hívtál, akkor a kertünkben megjelent egy süni. Még sohasem látott ilyen közelről tüskés hátút, tágra nyílt szemmel figyelte a mozgását. Nagyon jó gyerek, sokat játszik, mosolyog. Boldogságban élünk, ez pedig egy élsportolónak a legfontosabb, csodás a családi hátterem.

Forrás: MOL-Pick Szeged honlap / Süli Róbert