Kézilabda kupa

– Hazai pályán, itt az Audi Arénában beszélgetünk. Adja magát elsőre: hogy vagy?
– Jól, köszönöm! Már nem kopogom le, ezt is szeretném elhagyni, ahogy a sérüléseket. Na- gyon jól sikerült a visszatérésem, körülbelül másfél hónapja játszom újra. Hihetetlen jó érzés, hogy most először nincsenek fájdalmaim, s nem arra kell koncentrálnom, hogy előtte sérült voltam. Tíz hónapos kihagyás után túl vagyok másfél hónapon: edzések, heti két mérkőzés, sok utazás van mögöttem, s hazudnék, ha azt mondanám, ez nem volt fárasztó. Ám egyre jobban érzem magam, egyre inkább tér vissza a formám. Játszom 20-25 perceket, Danyi Gá- bor is szeretné, hogy teljesen visszajöjjek, s köszönöm neki a lehetőséget, hogy májusra én is a legjobb formámban legyek ismét. Élvezem a játékot, szomorúságra nincs okom, hiszen fájdalmaim nincsenek. Nagyon régóta vártam már rá, hogy panaszmentesen kézilabdáz- hassak, s ne arra figyeljek az edzéseken, hogy mik a bajaim. Most nagyon jól érzem magam és szeretném kiélvezni minden percét.

– Tisztán látszik, hogy nem félsz a pályán. Hogy sikerült eljutni idáig, hogy tény- leg csak a játékra figyelhess?
– A lábadozásom végén ez volt a legfontosabb, hogy ezen a téren is visszanyerjem az erő- met, fizikálisan és mentálisan is. Holanek Zoltán az erőnléti edzőnk, vele minden olyan szi- tuációt kipróbáltunk, ami előfordulhat: meglökött, alám állt, keményen feltartott, átugrásokat gyakoroltatott. Próbáltunk mindent lemodellezni gyakorlatban, de a legfontosabb az volt, hogy fejben is. Úgy gondolom, ez a második sérülésem inkább lelkileg viselt meg, hiszen na- gyon hamar jött az első után. A Balatonbogláron eltöltött négy hónap alatt nagyon szépen rendbe rakták az izmaimat, így itt Győrben Zolival már remekül haladhatunk. Viszont tény, hogy a vége felé a pszichológiai felkészítésnek is nagyon nagy szerepe volt. Hála Istennek az tisztán látszott, hogy a lábam bírja a terhelést, már csak azt kellett megerősíteni bennem, hogy ugyanúgy bele merjek menni a szituációkba, be merjek ugrani, meg merjem csinálni azt a cselt, vagy épp ne féljek az eleséstől, s olyan legyek, mint a sérülésem előtt. Mostanra már túl vagyok az első „pereceléseken”, az első pofonokon, szóval már tényleg csak azt várom, hogy teljesen visszatérjen a régi formám.

– Visszatértél, a csapatnál pedig új edző irányít. A Danyi Gábor által képviselt já- tékstílusban hogy érzed magad?
– Sokkal intenzívebb, gyorsabb a játékunk, inkább a lerohanásokra, a feszes védekezésekből gyors gólokra építünk. Erre itt Győrben megvan a csapata, a posztokon két ember is ugyan- olyan képességekkel látja el a feladatát. Olyan játékosokkal dolgozik Gábor, akik képesek 10-15 percig tartani a tempót, majd váltani egymást, a színvonal pedig nem csökken. Ősszel kívülről már figyelgettem, milyen gyorsasággal mozognak a többiek. Egy kicsit aggódtam, hogy én, aki nem vagyok éppen picike és gyors, hogy fogok ebbe beleilleni? Ám mivel lövő vagyok, nem nekem kell először felérnem a kapu elé, a második-harmadik hullámban bőven jó. Egyébként a női kézilabda is egyre inkább e felé a játékstílus felé megy el világszinten is, úgyhogy szerintem nem jött rosszkor ez a váltás.

– Ráadásul védekezésben is egyre nagyobbak az elvárások, rád is nagyon számí- tanak hátul. Ez nem plusz teher?
– Sokkal jobban szeretek védekezni ebben a játékrendszerben. A védelmünk gerince, Duda (Eduarda Amorim – a szerk.) nemrég sérülés miatt kiesett, így több a feladatunk, amin még azért van mit csiszolni. Nagyon bízom benne, hogy ha bejutunk a Final Four-ba, addigra teljesen összeáll a védekezés. Most szinte minden egyes meccs arról szól, hogy minél jobbak legyünk, s úgy játsszunk, ahogy azt az edzőnk szeretné. Gábornak több alternatívája is van, ami szerencsés. A Bukarest ellen például nagyon jól működött, a Fradi ellen pedig szinte alig volt jó védekezés. Még van idő, hogy minden összeálljon, ez a csapat pedig képes rá.

– A Magyar Kupa-sorsoláson mindenki ETO – Fradit várt az elődöntőben...
– Szeretnénk bejutni a döntőbe, s ha a Fradinak is sikerül, ott meglesz az a mérkőzés. Ám addig le kell győznünk az Érd gárdáját, ami szintén nem lesz könnyű feladat. Tavaly is na- gyon szoros meccset játszottunk velük. Először az a legfontosabb, hogy jussunk be mi a döntőbe, azután meglátjuk, ki lesz az ellenfelünk... Nekünk mindenkit le kell győznünk, bár- hol is találkozunk adott csapatokkal. A Fradi elleni meccsek mindig nagyon vártak, a szur- kolók részéről is nagy a várakozás. Így természetes, hogy nagyon figyelmet kap, de még egyszer hangsúlyozom: nekünk mindig az a legfontosabb, hogy az adott ellenfelet győzzük le. Idén amúgy is rengeteget meccselünk a Fradival...

– Válogatott fronton mi újság? Görbicz Anita neked adta át a kapitányi karszala- got a hollandok ellen, majd meccs vége előtt megsérültél...
– Mindenképpen szeretnék még magyar válogatott lenni! Kim Rasmussen szövetségi kapi- tánnyal abban maradtunk, hogy márciusban megnézem a válogatott összetartást, addig próbálgatom a térdemet, s kiderül. Kim elmondta, hogy számít rám, gyakran beszélünk, ez jólesik, s megerősít. Egyelőre még semmi konkrétat nem tudok mondani, elkapkodni sem szeretném. Lehet, hogy a március még korai lesz, nem tudom. A szívem erősen húz előre, de néha azért már gondolkoznom is kell, hogy mit bírok el, s mit nem.

– Sokakat foglalkoztat, hogy mi lesz veled az ETO-nál...
– Még én sem tudom, mi lesz velem... Csabával (dr. Bartha Csaba elnök – a szerk.) azt be- széltük, hogy nézzük meg, milyen a térdem. Hiszen sajnos nem most először vagyok ilyen szituációban, hogy sérült voltam, és pont az igazolási szezonban tudtam visszatérni. Most tényleg úgy jöttem vissza, hogy nem azon akarok görcsölni, hogy mindenáron teljesítenem kell. Mert szerintem tíz hónap kihagyás után lehetetlen rögtön 10-15 gólt lőni, brillírozni, s még folytathatnám... Szépen lassan, lépcsőfokonként haladok. Abban maradtunk, hogy két-három hónap után ha látszik, hogy egészséges vagyok, akkor mindenképp leülünk és beszé- lünk. Nagyon tisztelem a Győr azért is, mert rengeteget segített, mellettem voltak az összes sérülésemben, úgyhogy meglátjuk, hogy majd mit hoz a jövő. De konkrét dolgokról még nem tudok mit mondani. Nem akarok az aláírásra rágörcsölni, élvezni szeretném a kézilabdát az ETO-ban.

– Honnan van benned ennyi erő, hogy mindig újra és újra talpra állsz, visszatérsz, s hittel telve mész előre? Biztos voltak kritikus pontok.
– Hogyne. A Fradiban meghatározó játékos és Bajnokok Ligája gólkirály voltam, az ETO-ba is hasonló ambíciókkal igazoltam, Bajnokok Ligája-győztes szerettem volna lenni. Ez beteljesült, csak sajnos mindig jöttek a sérülések, s mindig akkor, amikor már úgy éreztem, hogy na majd most sikerül egy lépcsőfokot feljebb lépnem. Na, akkor jött a sérülés és estem vissza vagy hármat... Azért mondom így, mert itt Győrben a világ legjobb játékosai vannak, s min- den előrelépés hatalmas eredmény mindannyiunknak! A folytonosság nagyon hiányzik a győri pályámból, ezt nagyon bánom, hiszen a sérülések miatt nem volt egy fix, nagyon jó évem sem. A második sérülésnél pont arra gondoltam, hogy „ezt nem hiszem el, hogy nem tudom úgy megmutatni magam, mint előtte, miért alakul ez így?”. Talán ez fáj a legjobban, hogy a sérülések miatt a folyamatos magas szintű játékot, az állandóságot nem tudtam még kihozni magamból.

– Mi lendített túl ezeken a nagyon nehéz időszakokon? Hiszen itt vagy, játszol, mosolyogsz. Más már lehet, feladta volna...
– Nagyon jó morál van a csapatnál! S ezt nem azért mondom, mert ezt kell, bármennyire hihetetlen is! Szinte nem volt olyan nap, hogy valaki ne írt volna rám vagy ne hívott volna, hogy mi van velem, hogy vagyok. Leültettek, beszélgettünk, lelkesítettek. Amikor ide kerül- tem, nem gondoltam volna, hogy egy olyan csapat, ahol ennyi külföldi játékos van, ennyire összetartó és törődő a tagjaival. Mindenki nagyon profi, s mellette hihetetlen jó személyiség. Mindenki szeretne tenni azért, hogy ez a csapat jó legyen és egységes! Ez pedig akkor is megmutatkozik, amikor valamelyikünket sérülés éri. A vezetőség az igazolásoknál a szemé- lyiségeket is nagyon jól kiválasztja. Szerintem a Győrnek ez az egyik mozgatórúgója, hogy egymásért játszunk, s nem önös érdekből. Szóval a lányok nagyon sokat segítettek, meg persze a családom, akik szintén végig velem voltak, mint eddig bármikor. Holanek Zoltánt sem tudom kihagyni, hiszen ő az, aki három éve majdnem mindennap foglalkozik velem, rengeteget köszönhetek neki is. Nagyon szerencsésnek érzem magam, mert a rehabilitáció során is olyan embereket kaptam, akik maximálisan pozitív felfogásúak, s engem is megér- tettek, motiváltak. Ezek miatt az emberek miatt is szerettem volna minél jobb formában visszatérni, megtenni mindent a formám visszatérésért, hiszen tényleg nem csak mint csapattársak vagy szakemberek, hanem személyiségileg is nagyon fontosak nekem.

– A sérülés a múlt, most jönnek a meccsek, a Bajnokok Ligájában is. Húzós lesz a program?
– A mi csoportunk a legerősebb, ez tény. Hétvégén a Bukaresttel mérkőztünk meg, s teljesen más volt a kinti mérkőzés, mint amit itt játszottunk az Audi Arénában. Mindenképp nyerni szerettünk volna, ahogy majd itthon a Fradi ellen is. A Bukarest ellen sikerült... Nyilván na- gyon bízom benne, hogy bejutunk a Final Four-ba, onnan pedig még tovább, a győzelemig. Persze a bajnokság és a Magyar Kupa is éppolyan fontos, mindenhol szeretnénk az élen végezni. Ha lemegy a középdöntő, akkor már legalább nem heti két meccsünk lesz, így a Magyar Kupa után egy kicsit szusszanhatunk is talán. Izgalmas, hajtós időszak jön, az biztos.

– Mindezek mellett még arra is szakítasz időt, hogy jótékonykodj, hogy jó ügyek mellé állj...
– Amikor a Győr+ Médiától megkerestetek, hogy álljak az autistaotthon számára zajló gyűjtés mellé, örömmel vállaltam, hiszen az ötlet szuper, s segíteni mindig jó. Ha ráadásul a sze- mélyemmel is hozzátehettem, s az otthon lakói közelebb kerültek az új kisbusz megvásár- lásához, az nekem már egy nagyon jó érzés. Mint ahogy az ETO „Jó cselekedet” sorozata is kiváló kezdeményezés, nemes célokkal. Volt olyan is, amikor cserediákokkal találkozhattam, beszélgethettem. Emlékszem arra is, amikor a decemberi Fradi elleni meccsünk előtt a Győri Gyermekotthon lakóinak segítettünk különféle használati tárgyakkal. Mérkőzésre is hívta már meg őket a klub, így láthattak bennünket játszani, élvezhették a szurkolóink által keltett hangulatot, közös fotók készültek. Ezek az élmények mindenkinek maradandóak, ám az álla- mi gondozásban felnövő gyermekeknek azért nehezebb eljutni ilyen eseményekre. Örömmel segítettünk akkor is, s most a Debrecen elleni mérkőzés kapcsán is, ahol három debreceni és három győri aláírt mez várt új gazdára, s természetesen mindkét város gyermekein igyek- szünk segíteni. Most a debreceni klub kezdeményezett, mi pedig melléálltunk. Úgy gondolom, hogy nekünk ez is a feladatunk itt a Győrnél. Rengetegen járnak ki a meccseinkre, más vá- rosokból is szorítanak értünk. Ki más emelje fel a szavát jótékony ügyek mellett, mint egy ilyen sikeres, s nagy figyelemmel kísért csapat?

– Ráadásul nemcsak klubnál érzed jól magad, hanem a városban is...
– Abszolút! Már akkor is nagyon tetszett a város, amikor legelőször, nyolc éve ide igazoltam. A fejlődés akkor is látszott, csodálkoztam is sokszor. Élhető, élvezhető. Jeleztem is a klubnak, hogy nem szeretnék albérletben lakni. Vettem egy lakást, így tényleg otthon érzem magam Győrben. A belváros közel van, jó látni, hogy sokan sétálnak, élvezik a környéket, a lehető- ségeket. Gazdaságilag és sport szempontból is rohamosan fejlődik a város, ezt az utóbbi három évben testközelből is tapasztalom. A sportra nagyon figyelnek, s ez mindenki számára jó lehetőség. A szurkolók szeretnek és tisztelnek minket, remek hely Győr, nagyon szeretek itt játszani, itt élni.

Forrás: gyorplusz.hu / Havassy Anna Katalin – Fotó: Mekliz Fotóstúdió