Csekő Brigitta: Csupa meglepetés a szerény arc mögött

Hogyan kezdődött a sportolás az életedben?
– Általános iskolában több évig párhuzamosan vittem két sportágat, a kosárlab- dát és a kézilabdát. Kosár edzésre jártam és mellette kéziben csak meccsekre. A kosárlabdát megszerettem nagyon, de a kézilabda pályán nőttem fel, mert anyukám kézilabdázott, és kiskorom óta jártam vele edzésre. Ő örült is nagyon, amikor végül a kézi mellett kötöttem ki.

– Ha jól tudom, van egy másik szerelem az életedben a kézilabda mellett…
– Igen, a díjugratás és a fogathajtás. Úgy születtem, hogy volt lovardánk. Hama- rabb tanultam meg lovagolni, mint járni. Van is egy kép, amikor még igazából ülni sem tudtam, de ott vagyok a lovon. Vannak saját lovaim is, a kedvencem- mel két éven át díjugratásban versenyeztem, de ő már ebből kiöregedett, és akkor jött a nővérem után a fogathajtás, ahol pónikkal indulok.

– Ki az edződ a lovas versenyek tekintetében?
– Apukám a segédem, ő lovas oktató volt, de egyébként fiatal korában ő is versenyzett, nagy múltja van fogathajtásban. Neki köszönhetem, hogy én is eredményes tudok lenni ezeken a versenyeken.

– Mi is pontosan a fogathajtás?
– Egy egyszemélyes, direkt erre a célja készült kocsival versenyzünk. Több típusa is van a hajtásnak, van olyan verseny, ahol az ügyesség a lényeg, ilyenkor bójákat kell kerülgetni úgy, hogy a tetejükön lévő labda ne essen le, és van, amikor a gyorsaság a fontos, ilyenkor maratonnak nevezett kocsival megyünk.

– Az általános iskolát követő pályaválasztásod sem volt egészen  hétköznapi- nak mondható…
– Rendőr szeretem volna lenni, ezért választottam a Bercsényi Iskolában ezt a szakot. Kálmán bácsi (Róth Kálmán – a Szerk.) összetette a dolgokat, és min- denkinek azt mondta, hogy lovas rendőr leszek. Egy idő után már a portás bácsi is ezzel fogadott. De ez nem igaz, mert ott bánthatnák a lovamat, és ezt nem szeretném. Egyébként meg még nem döntöttem el véglegesen, hova megyek tovább érettségi után, de az biztos, rengeteg jogi dolgot megtanulunk itt a rendőr suliban.

– Térjünk vissza a kézilabdához. Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy szükség van rád a felnőtt csapatban?
– Három hete pénteken, edzés végén körben álltunk, amikor Attila bácsi (Kun Attila – a Szerk.) egyszer csak azt mondja, „Brigi, hétfőn a felnőtthöz mész edzésre.” Huhhh, nagyon izgultam, de vártam is, hogy mehessek. Nagyon aranyos mindenki, sokat segítenek a többiek, és Gabi bácsi (Danyi Gábor – a Szerk.) sem olyan szigorú, mint amire gondoltam.

– Gondolom, az első felnőtt meccsed előtt is izgultál…
– Igen, nagyon! Mindig arról álmodtam, hogy egyszer csak a kispadra leülhes- sek közéjük. Aztán a meccsen odaszólt Gabi bácsi, hogy menjek melegíteni, és kaptam körülbelül tizenöt perc játékidőt. Hát erre egyáltalán nem számítottam,  az meg, hogy gólt is lövök, hihetetlen volt. Annyira jól esett, amikor láttam, hogy Stine azt keresi, hogyan tudna nekem passzolni, hogy első meccsen lehető- séghez jussak. Aztán megérkezett a passz Beától, de utána már ment minden, mint ahogy az ifi meccseken szoktam. Amikor a nevem is elhangzott a gól után, nem is fogtam fel, mi történik…

Forrás: Győri Audi ETO KC / Fata Edina

2020-09-04

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk