Apa és lánya: Bordás József és Réka

„Réka már csak akkor látott játszani, amikor levezettem, hiszen tizenegy évvel az 1986-os vi- lágbajnoki döntő után született – kezd a múltidézésbe Bordás József. – Kislányként először úszni járt, aztán kerestünk neki a környéken kézilabdacsapatot. Kenderesen élünk és Túrke- vén volt élet a sportágban, nem sokkal korábban az NB I-ben is szerepelt a város női csapa- ta. Nem erőltettük a kézilabdát, úgy gondoltuk, megpróbáljuk, aztán lesz, ami lesz.”

A DVSC SCHAEFFLER beállósa beleszületett a kézilabdába, hiszen édesapja nem csak szű- kebb pátriájában számított legendának.
„Sajnos élőben nem láttam aput játszani, de amikor edzőként dolgozott, kislányként sokszor ott szaladgáltam a csarnokban, arra emlékszem, hogy nagyon szerettem kapura dobálni – veszi át a szót Réka. – Ott sajátítottam el a sportág alapjait, azaz valóban igaz, hogy beleszü- lettem a sportágba. Főleg, ha hozzátesszük, hogy anyukám is kézilabdázott, úgyhogy a játék szeretetét tényleg a génjeimben hordoztam. Nagyon szerettem nézegetni apa érmeit, kupáit és előszeretettel vettem fel a régi mezei közül egyet és abban rohangásztam. Amikor na- gyobb lettem, elkezdtem Túrkevén játszani, s akkor kezdett tudatosulni bennem, hogy apu- kám jó játékos volt, hiszen mindenhol ismerték és tisztelték.”

Hamarosan eljött az idő, amikor Réka kinőtte a túrkevei csapatot, váltani kellett, s mivel az édesapja, Bordás József évekig volt a Debreceni Dózsa játékosa, kézenfekvő volt, hogy a lánya is a cívisvárosban próbál szerencsét.
„Hetedikes voltam, amikor bekerültem Debrecenbe, de iskolát nem akartam váltani, úgyhogy naponta jártunk be vonattal Debrecenbe – beszél Réka a nagy utazások korszakáról. – Kijöttem az iskolából, apu várt, aztán irány Debrecen. A nagyállomásról trolival az edzésre mentem, utána visszafelé ugyanez az út.”

„Embert próbáló időszak volt – folytatja Bordás József. – Réka a vonaton tanult, amikor este hazaértünk, evett, fürdött és beesett az ágyba. Másnap kezdődött elölről ugyanez. Soha nem panaszkodott, soha nem mondta, hogy ne menjünk, örömmel csinálta.”

Számoljunk csak egy kicsit! Két év, több mint 100 ezer kilométer utazás, több mint 1000 vo- naton töltött óra!
„Márián Blanka csapatába került, ahol a lányok évek óta együtt játszottak, hetente ötször edzettek – mondja az apuka. – Korosztályos szinten az ország egyik legjobb csapat volt, s látszott, hogy Rékának óriási a lemaradása a többiekhez képest.”

Rékát nem bántotta, hogy eleinte kevés lehetőséget kapott a képzettebb társak között. Sőt, inspirálta, hogy ilyen közegbe került.
„A többiek kicsi koruktól együtt játszottak, tornákra jártak, sokat edzettek, ráadásul én egy évvel fiatalabb is voltam náluk – mesél a debreceni kezdetekről Baba. – De jól éreztem ma- gam a csapatban és tetszett a keményebb munka is.”

Egy világbajnoki ezüstérmes játékos jogot formálhatna arra, hogy megossza lánya utánpót- lásedzőjével a véleményét.
„Én ebből a szempontból rossz szülő voltam – mondja mosolyogva Bordás apuka. – A jó apu- ka összeállítja a csapatot és természetesen a saját gyerekével kezdi. Én a szakmai munkát rábíztam az edzőre, úgy gondoltam, ha a lányomnak kellő szorgalma, kitartása és a tehet- sége van, akkor úgyis eljut oda, ahova való.”

Ahogy teltek az évek Réka is egyre feljebb lépett a csapaton belüli hierarchiában.
„Jobbkezesként jobbátlövőt játszottam, de sokáig inkább védekezésben kaptam szerepet – meséli Réka. – Aztán Győrvári Viktor azt mondta, ha bármit is szeretnék elérni a kézilabdá- ban, akkor menjek be a falba beállósnak. Az elején annyira idegen volt a poszt, nem tudtam, mit kezdjek magammal, hogy zárjak, hogy kezeljem a labdát. Szerencsére pont akkor kerül- tem Tóvizi Petrával egy csapatba, próbáltunk egymástól tanulni, segítettünk egymásnak.”

„Apaként annyival mindenképpen nyugodtabb voltam, hogy ez egy kevésbé sérülésveszélyes poszt – közelíti meg más szempontból a váltást Bordás József. – Aztán láttam, hogy egyre inkább megtalálja a helyét az új pozícióban.”

Az utánpótláskorból kiöregedve még kellett egy kis kitérő az NB I-ig, Réka kettős játékenge- déllyel, illetve kölcsönben két szezont töltött el a másodosztályban szereplő Nyíradony csapa- tában.
„Nem éreztem visszalépésnek Nyíradonyt, sőt örültem a játéklehetőségnek – mondja Réka. – Támadásban és védekezésben is sok időt töltöttem a pályán és ez adott egy plusz löketet. Komoly szakmai munka folyt a csapatnál, hiszen Köstner Vilmos volt az edző, s nagyon sokat tanultam Kudor Kittitől, aki a csapattársam volt. Ráadásul az edzésmunkám első osztályú volt, hiszen délelőttönként, illetve amikor délután nem volt Nyíradonyban edzés, akkor a Loki- val dolgoztam együtt.”

„Nagy szükség volt a Nyíradonyban töltött időszakra, igazából ott indult be a gépezet Réká- nál, ott vettem észre először, hogy bátran lő – mondja az édesapa. – Emlékszem, számomra egy egri felkészülési torna hozta meg az áttörést. Először nem hittem el, amikor a telefonban mondták, hogy hét gólt lőtt, de amikor a második meccsen is ugyanilyen eredményes volt, már éreztem, hogy megtört a jég.”

Bordás Réka 2018 nyarán tért vissza végleg a Lokihoz, s azóta Tóvizi Petrával ketten oldják meg a beállós poszt feladatait. Réka már kapott meghívót a B-válogatott összetartására, s reméljük nincs messze az idő, hogy két DVSC SCHAEFFLER játékos szerepel majd beállósként egy világversenyen.

„Nagyon büszke voltam és vagyok a lányomra, tudom, hogy rengeteget tett azért, hogy el- jusson idáig – így Bordás József. – Segítjük, amiben tudjuk, de szerencsére úgy tűnik, jó úton jár!”

Forrás:
DVSC SCHAEFFLER honlap / B. A.

 

2020-07-13

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk