Kézilabda kupa

 

A királynő

–  Az első kérdés az lenne, hogy magázós interjút közöljünk a Győri Audi ETO leendő sportigazgatójával, a női válogatott szakmai tanácsadójával, a Ma- gyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagjával, vagy legyen inkább a tegező- dés. Görbe? Kérjük, dönts(ön)!
–  Inkább maradjunk az utóbbinál, ha lehetséges.

–  Egy nappal a búcsú után beszélgetünk. Hogy vagy?
–  Köszönöm, jól, nagyon jól! Köszönöm mindenkinek a búcsúztatást, a klubnak, a szurkolóknak, aki eljött, aki látott, aki üzent. Úgy érzem, szép volt a vége!

–  Bizony, nagyon szép volt! Szem nem maradt szárazon. Pedig szűk egy héttel korábban más miatt sírtál, a vesztes Final Four elődöntőt követően. Erről még nem nagyon beszéltél. Hogy sikerült abból talpra állni?
–  Elképesztően nehezen. Sokszor volt már rossz élményem a pályán, veszítettem el hozzám közel állókat, most ehhez hasonló állapotba kerültem. Nagyon bosz- szantott a vereség, hogy kihagytam a hetest a rendes játékidő végén, de még jobban, hogy úgy jöttünk le a pályáról, hogy tudtunk volna jobban játszani, és akkor nyerünk. Csoda lett volna, ha Bajnokok Ligája-döntővel vagy Bajnokok Ligája-győztesként vonulok vissza, de kétségtelen, hogy az nem szerencse kér- dése, hogy belősz-e egy hetest vagy nem. Az elődöntő utáni éjszaka alig alud- tam, még reggel is sírtam, fejben és testben is ürességet éreztem. De tudtam, hogy számít rám a csapat, ezért délután már próbáltam mondani mindenkinek, hogy menjünk tovább, csináljuk meg, szerezzünk érmet! Ahogy elkezdődött a meccs, szerencsére elmúltak a rossz érzések.

–  Házaspárokat szoktak egy nappal az esküvő után kérdezni a házasságról, hogy: na, milyen? Erre persze lehetetlen nem viccelve válaszolni. Egy nappal a visszavonulás után: na, milyen?
–  Alapvetően megnyugodtam, rengeteg feszültség volt bennem.

–  A meccs miatt? Vagy, mert tudtad, hogy vége?
–  Nem, hanem hogy esetleg nem fogok tudni megszólalni. Volt időm végig- gondolni, mit szeretnék mondani a búcsúztatás végén az arénában, de nyilván az modellezhetetlen volt magamban, hogy milyen érzések kerítenek hatalmuk- ba, ha lekapcsolják a fényeket, ha a csapattársaim hozzák be a mezemet, amit visszavonultat a klub. Bizony, potyogtak a könnyeim és összeszorult a torkom. Néhány mondatot azért sikerült kipréselnem magamból.

–  Egy korábbi Bajnokok Ligája-döntő kapcsán mesélted, hogy megláttad a bemelegítés közben a lelátón fiadat, Boldizsárt, aki addig soha nem volt ott meccseden, és jó pár percbe telt, mire helyre tetted magadban, és tudtál ismét a bemelegítésre koncentrálni. Most erre nem volt még időd sem, hiszen Boldizsár meglepetésszerűen a kezdődobást végezte el.
–  Nem tudtam róla előre, de ha tudtam is volna, biztos lettem volna benne, hogy nem jön le a pályára. Éppen ezért volt óriási meglepetés! Sírva még nem kezdtem meccset, de most ez is előfordult. Ki is hagytam az első hetest, még jó, hogy később azért betaláltam.

–  Más volt ez a koncentráció a meccs alatt, mint az előző 749 találkozó az ETO-ban, vagy éppen a 233 mérkőzés a válogatottban?
–  Teljesen. Nagyon jó volt újra irányítóban is játszani, de szerteszéjjel jártak a gondolataim, néztem az órát, nem tudtam magam függetleníteni attól, hogy itt a vége. Ám mindez valahogy nem okozott zavart, hanem úgy voltam dekon- centrált, hogy közben jól éreztem magam. De nincs ebben gyakorlatom, éle- temben először vonultam vissza… És persze utoljára is.

–  Jókor lett vége?
–  Én úgy érzem, igen. Ha a csúcson vonulok vissza, talán sajnáltam volna, hogy mennyi maradt bennem, így viszont úgy érzem, sem fizikálisan, sem mentálisan nincs tovább a pályán, és ez jó érzés.

–  Meg tudod határozni, mikor volt az a bizonyos „csúcs”?
–  Igen, a 2017-es Final Fouron. Két meccsen dobtam 16 gólt a Bukarestnek és a Vardarnak, győztünk, Anyák napja volt, és Boldizsár lejött ünnepelni. Ez fokoz- hatatlan. Ám ha akkor visszavonulok, maradt volna bennem még két Bajnokok Ligája.

–  Így végül öt lett. A Nemzeti Sport megjelent nagyinterjúja alkalmával több fotó is készült veled a klubtrófeákkal. Láttad már így őket együtt?
–  Nem, soha, de lenyűgöző volt! Megálltam, szinte visszahőköltem egy pillanat- ra. Egy Bajnokok Ligája trófeát talán adtam volna magamnak a csapattal a pályafutásom elején, de ötöt! Amikor elkezdtem kézilabdázni, volt egy álmom. Nem a bajnoki cím, nem a Bajnokok Ligája-siker, nem a válogatottság, vagy az olimpia. Hanem hogy egyszer nekem tapsoljanak a Magvassyban.

–  Ehhez képest, amit elértél, arról mi jut eszedbe?
–  Talán szokatlan ilyet mondani, de remélem, nem hangzik nagyképűen: büszke vagyok magamra.

–  Pénteken az ünneplés végén egyszer csak eldőltél az Audi Aréna Győr padlóján, mint a liszteszsák. Mi járt a fejedben?
–  Még most is nehéz felidézni, persze pozitív értelemben… Megint sírok… Egy pillanat… Megköszöntem a Jóistennek mindent, amit kaptam. Bennem volt az is, hogy elég volt, vége van. Nagyon elfáradtam, de boldog vagyok.

–  Most egyébként is pihenő jön a játékosoknak, így adódik a kérdés: szerin- ted mikor fog „leesni”, hogy vége?
–  Szerintem, amikor be kell mennem először dolgozni a klubhoz. Persze eleinte biztos hiányozni fog, hogy ha be is megyek az öltözőbe, akkor nem átöltözni vagy készülődni fogok.

–  Előtte még ott az olimpia, immár a szakmai stáb tagjaként. Mi lehet a cél, illetve mi a saját célod a stáb tagjaként?
–  Ami eddig is: próbálom a lányokat abban segíteni, hogy kihozzák magukból a maximumot, hogy élvezzék a játékot, és álljanak oda minden meccsre úgy, hogy győzni akarnak, akárki az ellenfél.

–  Az olimpia után több időd lesz arra is, amire eddig nem. Mik a céljaid?
–  Nyugodt életet szeretnék élni, sokat lenni a családommal. Rengeteg helyre elmennék Magyarországon és külföldön is, társaságba, koncertre, kirándulni, nyaralni, tanulni.

–  Hogyan szeretnéd látni magadat tíz év múlva?
–  Egészségesen, boldogan, reményeim szerint többgyermekes édesanyaként, no és persze sikeres sportvezető szeretnék lenni Győrött. Sportigazgatóként nagyon figyelek majd az utánpótlásra, és szeretném, ha jó játékosokat, jó embereket, és talán egy magyar világklasszist is ki tudnánk nevelni. Ezért fogok dolgozni.

Forrás: MKSZ – Fotó: Nemzeti Sport / Árvai Károly – Győri Audi ETO KC honlap

 

 

2021-06-07

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk