Kézilabda kupa

2 + 1 Bajnokok Ligája és EHF-kupa előzetes

 

2 + 1

Bajnokok Ligája és EHF-kupa előzetes

 

A hétvégén a Bajnokok Ligájában a MOL-Pick Szeged és Telekom Veszprém, az EHF-kupában pedig a Grundfos Tatabánya KC lép pályára. Az esélyeket latolgatva egyedül a Veszprém gárdájának van esélye a továbbjutásra, a Szegednek és a Tatabányának csoda kellene a legjobb négybe kerülni. Mint tudjuk, Csodaországban szokott lenni csoda, kézilabdában azonban ritkán. Mivel a remény hal meg utoljára, hátha összejön a „csoda” valamelyik hátrányban lévő csapatnak.

 

Paris Saint-Germain Handball – MOL-Pick Szeged
(első mérkőzés 30-27)

 

Nem sikerült a csoda! Nem játszott alárendelt szerepet a neves ellenfelével szemben a MOL-Pick Szeged, s nem szégyen egy ilyen világsztárokkal teletűzdelt brutális erősségű csapat ellen kikapni, de… S az a „de” ott van! Lehetett volna sokkal jobb is az eredmény még a sérült Alen Blazsevics nélkül is, ha nem hagynak ki négy hétméterest és a fontos pillanatokban (a második félidőben háromszor is egyenlíthettek volna) nem hagynak ki ziccereket, s nem sietik el a támadásokat. De kihagyták, s az ellenfél ezt könyörtelenül kihasználta – ezekben a szituációkban lehetett érezni a pályán a két csapat közötti különbséget. Párizsban a visszavágó sem ígérkezik könnyűnek, annál is inkább, mert Alen Blazsevics továbbra sem áll a csapat rendelkezésére. A horvát játékos válla szépen gyógyul, a hétvégén is kezelésekre jár, s természetesen ott volt, amikor a csapat elindult Párizsba az újszegedi sportcsarnok elől. A többi játékos rendben van, így az a  16 fő alkotja a keretet, akik Szegeden is pályára léptek.

          Juan Carlos Pastor: „Mindent megtettek a játékosaim a Paris Saint-Germain ellen siker érdekében, utólag is gratulálok nekik. Új csapat vagyunk, minden meccs a fejlődésünket szolgálja, s tanultunk a neves ellenfelünktől elszenvedett vereségből.  A vasárnapi kemény mérkőzés után mindig nehéz kedden meccset játszani, úgyhogy le a kalappal a fiúk előtt, mert volt, aki 60 percet játszott a Tatabánya ellen. A legfontosabb az volt, hogy győzzünk. Reméljük, a sérült játékosaink minél előbb meggyógyulnak, mivel hiányoznak. Párizsban tisztes helytállás a cél, de azt megígérhetem, hogy nem adjuk fel.”

          Balogh Zsolt: „Reálisan a PSG az esélyes, de mi szeretnénk meglepetést szerezni. Minket nem nyom a tét, felszabadultan játszhatunk, és ha precízek leszünk, akkor nagy csata alakulhat ki. A szegedi meccsen is volt esélyünk, de az jól látszott, hogy a Párizs minden hibát könyörtelenül büntetett. Ebben kell előre lépnünk .”

          Zvonimir Serdarusics: „Nagyon örülök, hogy Szegeden nyerni tudtunk. Jól játszottunk, vezettünk végig, de a maximumot kellett nyújtanunk. Az első mérkőzés után többet megtudtunk ellenfelünkről, s ezt igyekszünk majd felhasználni. Ennek ellenére nem szabad elhinnünk, hogy egyszerű lesz a visszavágó, mert Pastor kollégám biztosan kitalál valami meglepőt, s ennek fényében a Szeged idegenben is kiegyensúlyozottan képes kézilabdázni. ”

          Nikola Karabatics: „Készültünk a Szeged ellen, ennek ellenére meglepett, hogy milyen keményen játszanak. Persze minket sem kellett félteni. Nem tudom, hányszor lettünk büntetve két percre, ennek ellenére tudtunk koncentrálni, s amikor a Szeged feljött döntetlen közelre, akkor sem ijedtünk meg. Véleményem szerint a visszavágó sem lesz más mérkőzés. A Szeged meg fog próbálni mindent, de állunk elébe. Már csak egy lépés a Final Four, s ezt meg fogjuk tenni.”

 

Montpellier HB – Telekom Veszprém
(első mérkőzés: 23-26)

 

Az első mérkőzésen kiütközött a Telekom Veszprém gyengéje: a belső hármas rotációjára kevés variációs lehetősége volt Sabaté mesternek. Nehezítette a helyzetet, hogy a 17. percben Schuch Timuzsint kiállították azonnali piros lappal, továbbá, hogy Nagy László az utolsó öt percben ápolás miatt három percet (támadást) kénytelen volt kihagyni. A mérkőzés végére Momir Ilics és Nagy László alaposan elfáradtak, s Raneto Sulics sem játszott élete formájában, a szélsőkről már nem is beszélve. A Montpellier játékát nézve, nem kizárt, hogy az utolsó hét percben „hozott” 2-5-nek szerepe lesz még a visszavágón.  Ez az a mérkőzés, ahol nem csodára van szükség, hanem arra a játékra, amit a Veszprém játszani tud. „Könnyíti” a helyzetet, hogy Schuch Timuzsint nem tiltotta el az EHF, így valószínű, több pihenő ideje jut a hármas védőknek, főleg Nagy Lászlónak. A továbbjutás kulcskérdése az lesz, hogy a Veszprém hogyan fogja bírni az utolsó öt-tíz percet és hogyan jön ki a végjátékból.

          Javier Sabaté: „A Montpellier múlt hétvégén megmutatat, hogy milyen erős csapat. Nagyon jó formában vannak. Franciaországban lépünk pályára, ahol biztos, hogy nehéz pillanatok várnak ránk. De ezekben a helyzetekben is meg kell őriznünk a nyugalmunkat és tiszta fejjel kell gondolkodnunk. Akárcsak az első meccsen, most is kulcsfontosságú lesz a támadójátékunk és az abból történő visszarendeződés, hiszen ellenfelünknek rendkívül veszélyesek a leindításaik, nagyon gyorsak és sokat futnak. A mi csapatunk remek, jó formában vagyunk, kellően frissnek érzem a fiúkat. A győzelemért kell játszanunk!”

          Cristian Ugalde: „Még egy lépés van hátra ahhoz, hogy elérjük az egyik nagy célunkat, és ismét bejussunk a Bajnokok Ligája Final Fourba. Kemény meccs vár ránk Montpellierben, hiszen nagyon jó és gyors csapat az övék, ezt múlt szombaton testközelből is megtapasztalhattuk. Hazai pályán várhatóan még jobbak lesznek ezen a mindent eldöntő összecsapáson. Szerencsére háromgólos előnnyel utazhatunk Franciaországba, ahol úgy érzem nemcsak a továbbjutás kiharcolására, de a győzelemre is van esélyünk. Ehhez azonban le kell csökkentenünk az eladott labdák számát, mert ha nem tesszük és könnyű labdákkal »ajándékozzuk« meg őket, akkor azt villámgyors leindítás-gólokkal meg fogják büntetni, így könnyen bajba is kerülhetünk. De úgy érzem, képes lesz a csapat az összeszedett játékra és így arra is, hogy kiharcolja a továbbjutást.”

          Patrice Canayer: „A veszprémi vereség után volt egy hetünk a minőségi edzésekre. Mindvégig azt éreztem, hogy a játékosaim végig koncentráltan dolgoznak. Valamelyest nehezítette a dolgomat, hogy Michaël Guigou és Diegi Simonet sérülés miatt nem edzettek. Remélem, a Veszprém ellen hadra foghatók lesznek. Viszont jó hír, hogy Théophile Caussé vasárnap „beáll a sorba”, s játszani fog. Időközben újra néztem az első mérkőzést, s rájöttem, hogy a három gólos vereség jó opció a csapatnak, főleg hazai meccsen. Hiszek a csapatomban, no és persze a szerencsénkben.”

         Diego Simonet: „Nagy lehetőség kapujában állunk! Csak három gólt kell ledolgoznunk a hátrányunkból, s szerintem le is fogjuk dolgozni. Erőnlétileg jobban bírjuk, ezt bizonyította az első mérkőzés utolsó tíz perce. Abban bízom, hogy a véghajrában miénk lesz az utolsó szó. S akkor két francia csapat lesz a Final Fourban, a Paris Saint Germain és a Montpellier. Jó mi?”

 

Füchse Berlin – Grundfos Tatabánya KC
(első mérkőzés: 30-25)

 

Az első mérkőzés esélyese nem a Grundfos Tatabánya KC volt. Ezt igazolni látszott a pályán történtek. A minden csapatrészében jobb játékosokkal rendelkező berlini csapat nem szaggatta szét az istrángot, s biztonsági játékot játszva ilyen arányban is megérdemelten győzött. A haza csapatban nem volt annyi erő, hogy az első félidő közepén összeszedett hátrányukat ledolgozzák. Az erőviszonyok ismeretében a visszavágón sem várhatunk jobb szereplést a kékektől, a továbbjutás kiharcolása pedig a csodák csodája kategóriába tartozna.

          Marosi László: „Kedden, a Szeged által megóvott, majd a szövetség által újra kiírt bajnoki mérkőzésen öt fiatalt a mélyvízbe dobott Matics mester. Mivel abszolút komolyan vesszük az EHF-kupa berlini negyeddöntő visszavágóját, ezért a sérült Harsányin és Bozovicson kívül pihenőt kapott Székely, Szöllősi Szabolcs, Vranjes és Ilyés. Nem mi vagyunk a mérkőzés esélyese, de mindent megteszünk a tisztességes helytállásért.”

         Volker Zerbe: „Szeretnénk nyerni. A négy közé jutásért való harcban számunkra előny, hogy idegenben nyertünk, de nem a biztonság. Ha nem játszik száz százalékosan a csapat, nehéz lehet. Persze a tatabányai siker tetszene a barátomnak, Marosi Lászlónak, de ezen a ponton én inkább a Füchse Berlin sikeréért szorítok.”

 

          Forrás: MOL-Pick Szeged, Telekom Veszprém, Paris Saint-Germain, Montpellier HB, Grondfos Tatabánya KC és Füchse Berlin honlap

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk