Hírmondó
A távozó Bordás Réka helyére, a jövőt építve, Juhász Katát igazolta le a Nem- zeti Kézilabda Akadémiáról a DVSC, ám Kata az elmúlt bajnokság hajrájában súlyos sérülést szenvedett. Mivel a nyár elejére a klubok már kialakították kereteiket, nem volt egyszerű minőségi beállóst találni. A hosszas kutató- munka után végül sikerrel járt: a DVSC Shaeffler a 27 éves, 178 centi magas, 11-szeres holland válogatott Tamara Haggerty-vel kötött kétéves szerződést. Tamara hazájában a VOC Amszterdam, a Westfriesland SEW és az RKHV Qu- intus játékosa volt. Innen került a német HSG Blomberg-Lippe együtteséhez 2016-ban. Később három szezont játszott ugyancsak a Bundesligában a TuS Metzingen csapatában, majd a svéd IK Sävehoftól került tavaly nyáron a dán Horsens HK együtteséhez. Az új játékos holland bajnoki ezüstéremmel büsz- kélkedhet, a német TuS Metzingen együttesével két bajnoki- és egy kupa- bronzot nyert, 2022-ben pedig svéd bajnok lett az Ik Sävehof csapatával. Ugyanezzel az együttessel szerepelt a Bajnokok Ligájában is a 2021-2022. évi szezonban. Mérlege: 14 mérkőzés, 28 gól, 3 sárga lap, 15 (!) kétperces kiállítás, 2 kizárás. Olimpiai kerettag volt a holland válogatottban, de végül a keretszűkítés után nem utazhatott el a Tokióban megrendezett ötkarikás já- tékokra.
Forrás: DVSC Shaeffler honlap
Az EHF Végrehajtó Bizottsága 2022. június 19-én megvizsgálta a szabadkár- tya kérelmeket a következő szezonra az EHF prémium klubversenyében, majd kijelölte a 2023-2024. évi szezonban a női és férfi Bajnokok Ligájában résztvevő 16 csapatot. A magyar csapatok közül a Győri Audi ETO KC és a Telekom Veszprém alanyi jogon, fix helyen indulhat, míg az FTC-Rail Cargo Hungaria és a DVSC Schaeffler, valamint az OTP Bank-Pick Szeged szabad- kártyát kapott.
A 2023-2024. évi szezonban a Praktiker-Vác együttesétől érkező korábbi utánpótlás-válogatott Pálffy Anna lesz Tóth Ficsor Nóra poszttársa a jobb- szélen. A balkezes játékos 19 esztendős kora ellenére az elmúlt három ki- írásban a Praktiker-Vác játékosaként pályára lépett az Európa-ligában és 2021-ben tagja volt a szlovéniai Európa-bajnokságon aranyérmet szerző ma- gyar női junior válogatottnak. A Praktiker-Vác csapatában Szilágyi Zoltán irányítása alatt lépett fel a felnőttek közé.
A bosnyák bajnok- és kupagyőztes HZRK Grude együttesétől érkezik Siófok- ra. A 21 esztendős válogatott játékos irányító és balátlövő poszton is bevet- hető. Jovana Ilics a kézilabda alapjait és eddigi tapasztalatát a montenegrói ZsRK Buducsnoszt, valamint a bosnyák Grude játékosaként szerezte. Utób- bival a 2022-2023. évi szezonban duplázott, a bajnokság mellett a kupában is aranyérmes lett. A házi góllövőlista élén zárt 227 góllal és őt választották a bajnokság legjobb játékosának.
Tizennyolc éves irányító az MTK Budapestben töltött egyéves kitérője után
tér vissza a Népligetbe.
Palasics Kristóf Spanyolországban folytatja pályafutását, ahol kölcsönben, egy plusz egy évre a spanyol bajnokság 5. helyezettjéhez, a BM Logroño La Rioja csapatához kerül. (Ebben a csapatban játszott Ligetvári Patrik is a 2019-2020. évi szezonban.) Kristóf 2018-ban érkezett a Telekom Veszprém utánpótlásába, ahol NB I B-s csapatot erősítette, kettős játékengedéllyel pe- dig a felnőtt csapatban is szerepet kapott néhány alkalommal. Kristóf 2021 nyarán került Sótonyi László csapatába, kölcsönbe Balatonboglárra, ahol a HSA NEKA színeiben remek teljesítményt nyújtott. 2023-ban a felnőtt válo- gatottba is meghívót kapott Grúzia ellen, így immáron kétszeres felnőtt válo- gatott.
Forrás: Telekom Veszprém honlap
A beálló poszt tekintetében három kérdőjelből kettő kiegyenesedett,
így már 13 főt számlál a 2023-2024. évi játékoskeret. Győri Viktória
a Szombathelyi KKA-tól, Hadnagy Fanni pedig Eszterházy KC-tól
érkezik Siófokra.
A 2023-2024. évi szezonban visszatér Siófok KC csapatához sajátnevelésű balátlövője, Takács Eszter.
A 2023. évi négyes döntőt megelőzően az EHF bejelentette annak a 20 klub- nak a nevét, amelyek a következő szezonban a férfiak Bajnokok Ligája baj- nokságában el kívánnak indulni. A magyar csapatok közül a Telekom Vesz- prém bajnokként a fix indulók között szerepelt, míg a OTP Bank-Pick Szeged szabadkártyáért folyamodhat.
A Győri Audi ETO KC elkezdte a 2024-2025. évi szezon csapatának kialakítá- sát. A több mint egy év múlva rajtoló évad első igazolását azonban már be is jelentette a klub, hiszen Kristine Breistøl személyében világklasszis balátlövő érkezik Győrbe a jövő nyáron.