Hírmondó
Az elmúlt években egyrészt a bizalom, másrészt a bizonyítási lehetőség mi- att folyamatosan adott profi szerződést a Győri Audi ETO KC fiatal játéko- sainak. Így történt ez a múlt idényben is, amikor Farkas Johanna és Kürthi Laura csatlakozott az első kerethez. A következő szezonban hozzájuk hason- lóan a beálló Világos Diána és a kapus Tóth Nikolett is profi szerződést írt alá a Győri Audi ETO KC csapatával.
2019. április 16-án, kedden, 18 órakor Budapesten, a Sport1 televízió stúdiójában kisorsolták a Delo Női Bajnokok Ligája Final Four párosítását. A sorsoláson Pred- rag Boskovics, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) alelnöke jelenlétében a Anja Althaus, az EHF nagykövete emelte ki az üveggömbből a csapatok neveit rejtő kék golyókat. Elsőként az első elődöntő „pályaválasztó” csapatának neve került fel a táblára: Metz Handball. Következett a második elődöntő első csapatának neve: Vipers Kristiansand. A sorsolási rend értelmében a magyar és az orosz csapat az elődöntőben elkerülte egymást. A „maradék” két csapat bemutatása után Anja Althaus az első elődöntő ellenfelének nevét emelte ki: HK Rosztov Don. Mindez azt jelentette, hogy a második elődöntőben ellenfélnek már csak egy csapat ma- radt: Győri Audi ETO KC.
Fotó: Nemzeti Sport / Dömötör Csaba
Távozik férfi kézilabda Bajnokok Ligája résztvevő Orlen Wisla Plock csapatától a 23 éves kapus, a Maci becenévre hallgató Borbély Ádám. A válogatott kerettag a Grundfos Tatabánya KC együttesével állapodott meg, egy évre, a 2019-20-as sze- zonra kötelezte el magát a Kék Tigrisekhez. Marosi László, a tatabányai klub el- nöke elmondta, hogy hálóőr a 2015-2016-os bajnoki szezonban már „szolgálta” a kék-fehéreket; közmegelégedésre. „Macinak” minden bizonnyal nem lesz könnyű dolga, hiszen a Telekom Veszprémhez távozó, szintén válogatott Székely Mártont kell pótolnia.
Kedden (2019. április 16-án) délelőtt Bécsben, az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) székházában kisorsolták a női EHF-kupa döntőjének
mérkőzés sorrendjét.
A Fortuna istenasszony kegyes volt a Balaton-parti gárdához:
a dán Team Esbjerg otthonában kezdi a párharcot (2019. május 4-5.),
s a visszavágót játssza hazai pályán (2019. május 11-12).
Az 1995-ben született, magyar válogatott kerettag Termány Rita az MTK Bu- dapest csapatától, míg az 1991-es születésű, a szlovák felnőtt válogatottban is szereplő Bízik Réka a Eu-Fire Mosonmagyaróvár együttesétől érkezik az érdi klubhoz a 2019. nyarán.
A mai napon (2019. április 8-án) hivatalossá vált, hogy a Telekom Veszprém nem hosszabbította meg René Toft Hansen lejáró szerződését a következő idényre. A dán világbajnok két éves szerződést írt alá a portugál ezüstérmes SL Benfica együttesével. A beálló játékos 2018 nyarán érkezett Veszprémbe, azonban a januári világbajnokságon súlyos sérülést szenvedett, így mind- össze 14 mérkőzésen tudott pályára lépni „Építők” mezben.
A következő idénytől balkezes átlövővel erősít a bajnoki bronzérmes,
EHF-kupa negyeddöntős Grundfos Tatabánya KC együttese.
A 28 éves, több mint százszoros válogatott Ancsin Gábor egyelőre kölcsönben kerül a Kék Tigrisekhez a következő szezontól.
A Siófok KC négy meghatározó játékossal szerződést hosszabbított. Andrea Kobetics, Silje Solberg, Simone Böhme és Camille Aoustin a jövő évben is a Balaton-partján kézilabdázik. Továbbá marad a szakmai stábban a vezető- edző, Tor Odvar Moen segítője, Bent Dahl.
Csütörtök késő délután (2019. április 4.) Koppenhágában, a Scandic Copen- hagen Hotel különtermében elkészítették a 2020. december 4-20. közötti dán-norvég közös rendezésű Női Kézilabda Európa-bajnokság selejtezőjének sorsolását. A Magyarország válogatottja a második kalapból a 2. csoportba került, Litvánia, Olaszország és Montenegró társaságában.
Kedden délelőtt (2019. április 2., 11:00 óra) Bécsben, az EHF székházában kisor- solták a férfi EHF-kupa negyeddöntőinek párosítását. Magyar részről a Grundfos Tatabánya KC, mint csoportgyőztes az első kalapból várta az ellenfelét. A Fortuna istenasszony jóvoltából a dán TTH Holstebro csapata került a neve mellé ellen- félként. A Grundfos Tatabánya KC idegenben játssza az első mérkőzést (2019. április 20-21.), míg a visszavágóra haza pályán (Győrben) kerül sor (2019. április 27-28.). A negyeddöntők érdekessége, hogy összesorsolták a két német csapatot, így a Füchse Berlin és a TSV Hannover-Burgdorf közül az egyik bejut a THW Kiel mellé a kieli Final Fourba.