Kézilabda kupa

Varga Emőke portré

 

Beállóban szép az élet

 

A 17 éves Varga Emőke nem lépett a Dakart kétszer is teljesítő édesapa, Varga Ákos nyomdokaiba, a motor helyett – éppen a korábban szintén kézilabdázó papa hatására – a labdát választotta. Hogy remekül döntött, azt jól mutatja: a Győri Audi ETO KC-val már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, s edzője, Danyi Gábor szerint egészen messzire juthat.

          A Győri Audi ETO-ban hagyományosan számítanak a fiatalokra az első csapatban; a 17. születésnapját március elején ünneplő Varga Emőke sem az egyetlen utánpótláskorú kézilabdázó a magyar bajnok felnőtt keretében. Igaz, az nem mindennapi, hogy tavaly januárban, azaz 16 éves kora előtt hívták meg az első csapatba.

          „Akkoriban még csak azokon az edzéseken vettem részt, amelyeken kellett plusz ember; ha szóltak, mentem – kezdi Emőke. – Elképesztő volt, hogy akikhez korábban a mérkőzések után  autogramért meg fotóért rohantam, hirtelen a csapattársaim lettek. Mindenki mondta, hogy nem kell izgulni, de hogyne izgultam volna, amikor beléptem az öltözőbe, amelyben a világ legjobbjai vártak! Szerencsére nagyon barátságosak voltak, sokat segítettek, sosem hurrogtak le, türelmesen elmagyarázták, mit hogyan csinálják. Mindenki tudja: azért vagyok ott, hogy jobb legyek.”

          Varga Emőke a riói olimpián szereplő hiányzók miatt már a felnőttekkel végezte el a nyári alapozást, s azóta szinte minden délután Ambros Martín által vezetett felnőtt csapattal edz. Bár a játékperceket döntően az élvonalbeli junior- és felnőtt NB I B-s bajnokságban gyűjti, rendre nevezik a felnőtt keretbe is; ötször is eredményes volt az NB I-ben.

          „Ebben az idényben már kicsit jobban kezeltem az izgulást, de a mérkőzéseken még megküzdök vele. Az élvonalbeli meccseken például nagyon feszülten ülök a kispadon – sokkal vezetünk, és akár már rám is sor kerülhet… Szinte remegve indulok el melegíteni, de ha a pályára futok, elpárolog az idegesség.”

          Ősszel, a Rosztov Don ellen a Bajnokok Ligájában is debütált. „Ötezer ember előtt játszani… Ráadásul apukám megjegyezte, hogy ne felejtsem el, mennyien nézik a meccset a televízióban. Jól megnyugtatott…”

          S ha már a családfő: az édesapa, Varga Ákos ismert motorversenyző, kétszer is teljesítette a Dakart, s ő vitte el negyedik osztályos lányát kézilabdázni (motorozni nem engedte volna).

          „Az édesapja is fantasztikus sportember, Emőnek volt honnan örökölnie a mentalitását – jellemzi a tanítványt Danyi Gábor, a győri vezetőedző, Ambros Martín segítője. – Az alkatánál csak az attitűdje jobb, pedig az előző is extra. Kezdetben, mint minden fiatal, megszeppenve dolgozott, csak nézelődött, mit hogyan csináljon, azóta viszont sokat fejlődött. Kétszeres-háromszoros szorzóval számít, hogy Nycke Groottól és társaitól tanulhat. Emő jó úton halad ahhoz, hogy a legmagasabb szintre jusson, de nagy a felelősségünk, hogy fokozatosan terheljük, és ne égessük ki húszéves korára.”

          Nagyon-nagyon kevés az olyan kézilabdázó, aki az utánpótlásból kilépve képes azonnal felnőni a Rába-parti élcsapat szintjéhez, így Danyi Gábor valószínűsíti, Varga Emőkére is kölcsönadás várhat, hogy másutt megerősödve, rutinosabbá válva térjen vissza az ETO-ba. Különösen, mert Varga Emőke csupán másfél-két éve szerepel a beálló poszton, korábban balátlövőt játszott, ám a szakmai stáb (beleértve Ambros Martínt) a falba irányította. Bár a korosztályos válogatott kézilabdázó tudja, rengeteget kell még tanulnia a poszton, Győrben tenné mindezt: „Ez a szülővárosom, imádom, szeretnék itt maradni, és mindent megteszek azért, hogy bizonyítsam, érdemes számítani rám.”

          Forrás: http://www.utanpotlassport.hu/

 

Forrás (kép): Győri Audi ETO KC

__________________________________________________________________________________

Varga Emőke


Nemzetisége: magyar
Klubja: Győri Audi ETO KC
Mezszáma: 6
Posztja: beálló

Születési éve: 2000. 03. 09.

Kora: 17
Születési helye: Csorna
Bajnokok Ligája mérkőzéseinek száma (2016-17): 7
Gólok száma: 0

K&H Női Kézilabda Liga mérkőzéseinek száma (2016-17): 15
Gólok száma: 5
Kiállítás: 1 (2 perc)

 


 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk