Kézilabda kupa

TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntő Debrecenben

 

TIPPMIX Férfi Magyar Kupa

négyes döntő Debrecenben

 

Pénteken és szombaton Debrecenben kerül sör a TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntőjére. A Veszprém 26., a Szeged 7. elsőségét ünnepelhetné újabb Magyar Kupa-győzelme esetén, míg a Tatabánya a múltban kétszer bizonyult legjobbnak a sorozatban (1969-ben és 1978-ban). A Csurgó eddigi legjobb eredménye 2013-ból a 3. hely, ezt szeretné elérni a csapat. A Magyar Kupa évek óta sajátos forgatókönyv szerint zajlik a férfiaknál és a nőknél is: a „nagyok” (férfiaknál a Veszprém és a Szeged, a nőknél a Ferencváros és a Győr) a kupagyőzelemre hajtanak, míg a másik két elődöntős csapat egyértelmű célként a 3. helyet, és az ezzel járó kedvezőbb EHF-kupa indulási jogot célozza meg. Hosszú időn után először fordul elő, hogy a bajnoki tabella első négy helyezettje jutott be a kupa legjobbjai közé, így a legszűkebb magyar elit lép pályára Debrecenben. Kérdés, vajon a Szeged megállítja-e a Veszprém 2009 óta tartó nyerőszériáját, vagy az elképesztő sorozatot produkáló bakonyiak (a legutóbbi 29 kiírásból 24-szer győztek!) folytatják a nagy szériát. A tavalyi, szintén Debrecenben sorra kerülő fináléban hétméteresekkel győztek Nagy Lászlóék.

 

              Így készülnek az edzők…
              Xavi Sabaté, Telekom Veszprém: Harcolni fogunk a kupáért, hiszen a Veszprém olyan csapat, amelynek mindig versenyben kell lennie a címekért. Az első lépés az, hogy legyőzzük a Csurgót. Mi vagyunk az esélyesek, de mint mindig, most is tiszteljük az ellenfelünket. Szeretnénk nyerni és a lehető legjobb formában érkezni a döntőbe. A célunk egyértelműen a kupa elhódítása. Amikor két meccset játszol huszonnégy órán belül, akkor nagyon fontos a játékosok fizikai állapota. Megpróbálunk minél jobb fizikai állapotban érkezni az elődöntőre és a döntőre egyaránt. A döntő minden bizonnyal nagyon kemény mérkőzés lesz.”

              Sótonyi László, Csurgói KK: A csapatnak ebben az évben nagy álma vált valóra azzal, hogy 2013 után újra a négyes döntőben képviselteti magát. Emiatt nagyon büszke vagyok a fiúkra, hiszen szó szerint ”kiküzdötték” azt, hogy ott lehessünk Debrecenben. Hozzá kell tennem rögtön, hogy erőn felüli teljesítménnyel jutottunk el az elődöntőbe, és ezúttal sem mi vagyunk favoritok senkivel szemben. Ennek ellenére megpróbáljuk a legjobb arcunkat mutatni a kilátogató nézőknek, és minden mérkőzésen a maximumot nyújtani!”

              Juan Carlos Pastor, MOL-Pick Szeged:Számunkra a Magyar Kupa nagyon fontos versenye az évnek. A filozófiánk, hogy mérkőzésről-mérkőzésre készüljünk, így először a Tatabánya ellen játszódó elődöntőre fókuszálunk. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzésre számíthatunk pénteken, így igyekszünk a lehető legjobban felkészülni az első találkozónkra. Bízunk benne, hogy ismét döntőt fogunk tudni játszani Debrecenben, és elhódíthatjuk a serleget.”

              Vladan Matics, Grundfos Tatabánya KC:Nagy terhelés alatt vagyunk, hiszen három fronton is küzdünk, a magyar bajnokság és a Magyar Kupa mellett az EHF-kupában is állunk még. Év elején célul a magyar bajnoki bronzérmet, a Magyar Kupa négyes döntőjét és az EHF-kupa csoportkörébe való bejutást tűztük ki. Ebből kettő már megvalósult, hiszen ott lehetünk Debrecenben a Magyar Kupa négyes döntőjében. A terhelés nagy, de profik vagyunk, és bízom benne, hogy ennek megfelelően a Magyar Kupában is helyt tudunk állni és jó meccseket tudunk majd játszani. Nagyon remélem, hogy nem lesz sérültünk, és meg tudjuk lepni a Szeged együttesét. Szoros eredményt szeretnénk elérni az elődöntőben, annak ellenére, hogy riválisunk a mérkőzés esélyese.”

 

              …és a játékosok
              Nagy László, Telekom Veszprém: Szeretnénk megvédeni a címünket, de persze tudjuk azt, hogy előtte a Csurgót le kell győzni az elődöntőben. Úgy gondolom, hogy magunkkal kell foglalkoznunk, és a korábbi mérkőzések pozitív dolgait átmenteni, vagy még rátenni egy lapáttal. Kulcsfontosságú lehet a védekezésünk és a kapusteljesítményünk, amiből tudnánk futni és könnyű gólokat szerezni lerohanásból. Egyértelmű, hogy nem egy-két játékos teljesítményére alapozunk, hanem az egész csapat kell a sikerhez és a kupa megszerzéséhez. Bízunk benne, hogy Debrecenbe is sok Veszprém-szurkoló kísér majd el minket csakúgy, mint az elmúlt évben.”

              Bartucz László, Csurgói KK:Nagyon örülünk, hogy bejutottunk a Magyar Kupa négyes döntőjébe. Bízom benne, hogy ezzel nem elégedtünk meg, és komolyan harcba szállunk a harmadik helyért. Nyilván látni kell, hogy nem mi vagyunk az esélyesek egyik mérkőzésen sem, viszont a mi erőnk a csapatmunkában rejlik, és képesnek tartom magunkat nagy siker elérésére, ami a mi esetünkben a bronzérem megszerzése lehet. Reméljük, sok szurkolónk elkísér minket Debrecenbe, és támogatásukkal elérhetjük céljainkat.”

              Zubai Szabolcs, MOL-Pick Szeged:Úgy gondolom, hogy Magyarország négy legjobb csapata méri össze tudását a Debrecenben rendezendő Magyar Kupa négyes döntőn. Már az elődöntőben nagyon oda kell figyelnünk, mivel a Tatabánya nagyon jó csapat, ezt már nem egyszer bizonyította idén is, de a célunk a döntőbe kerülés. Amennyiben bejutunk a fináléba, legalább olyan jó mérkőzést szeretnénk játszani a Veszprémmel, mint a tavalyi évben, azonban reméljük, hogy a mérkőzés végén felénk billen majd a mérleg nyelve. Tudjuk, hogy a Veszprém a Magyar Kupa esélyese, de mindent meg fogunk tenni azért, hogy Szegedre hozhassuk az áhított trófeát.”

              Dénes János, Grundfos Tatabánya KC:Nagyon örülünk, hogy bekerültünk a Magyar Kupa négyes döntőjébe, nehéz sorozat előtt állunk, de szeretnénk jól szerepelni és meglepni a Szegedet az elődöntőben. Az álmunk a döntőbe jutás, nagyon motiváltak vagyunk, és mindent meg fogunk tenni ennek érdekében.”

 



Az eddigi győztesek:
25-szörös:
Veszprém (VÁÉV Építők, VÁÉV Bramac, Fotex VSE, Fotex KCV, MKB Veszprém, MKB MVM Veszprém, MVM Veszprém)

7-szeres:
Bp. Honvéd SE

6-szoros:
MOL-Pick Szeged (Szegedi Volán)
4-szeres:
Elektromos SE, Rába ETO (Rába Vasas ETO)

3-szoros:
Bp. Spartacus SC
2-szeres:
Bp. Dózsa SK, Tatabányai Bányász SC

1-szeres:
Bp. Vörös Meteor, Ferencváros, Vasas SC, Debreceni Dózsa SE, Dunaferr SE

 


 

A legutóbbi 10 döntő:
2007.04.15., Balatonfüred
MKB Veszprém KC-Dunaferr SE 34-31 (19-19)
2008.04.20., Szeged
 Pick Szeged-MKB Veszprém KC 27-22 (17-11)
2009.04.19., Budapest, Syma csarnok
 MKB Veszprém KC-Pick Szeged 32-23 (16-9)
2010.04.10., Balatonfüred
 MKB Veszprém KC-Pick Szeged 30-28 (27-27, 12-14) - hétméteresekkel
2011 04. 17., Budapest, Pestszentimrei Sportkastély
MKB Veszprém KC-PLER KC 37-19 (18-8)
2012.04.15., Budapest, Sportmax2
 MKB Veszprém KC-Pick Szeged 27-26 (16-18)
2013.04.14., Pécs

MKB Veszprém KC-Pick Szeged 36-30 (17-12)
2014.04.14., Pécs

MKB MVM Veszprém-Pick Szeged 27-21 (13-13)
2015.04.26., Pécs

MKB MVM Veszprém-MOL-Pick Szeged 26-22 (12-11)
2016.04.17., Debrecen

MVM Veszprém-MOL-Pick Szeged 27-26 (10-12, 24-24) - hétméteresekkel

 


 

Forrás: MKSZ

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk