Kézilabda kupa

Telekom Veszprém-Paris Saint-Germain a Final Four elődöntőjében

 

Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain

a Final Four elődöntőjében

 

Május 2-án a kölni Steigenberger Hotelben sorsolták ki a Bajnokok Ligája 2016/17. évi VELUX EHF FINAL4 elődöntőinek párosítását.

              A négy résztvevő csapat érdekes elegyet alkot. Az FC Barcelona Lassa az egyetlen csapat, mely nyert már Bajnokok Ligáját, s hatodik alkalommal szerepel a legjobb négy között. A Telekom Veszprém és a Paris Saint-Germain Handball együttese résztvevője volt a tavalyi Final Fournak; a veszprémiek negyedszer, a párizsiak pedig másodszor részvevői a négyes döntőnek. A HC Vardar abszolút újonc, negyedik próbálkozásuk járt sikerrel.

              Néhány érdekesség. A mezőnyben egy játékos van, aki megvédheti a címét: Ivan Csupics, aki tavaly a KS Vive Tauron Kielce csapatával nyerte el a trófeát. A Final Four eddigi nyolc kiírásában ez az első eset, hogy nincs német csapat. Van viszont egy német játékos, Uwe Gensheimer, aki a Paris Saint-Germain játékosaként ott lesz Kölnben. A legjobb négy közé jutó csapat közül háromnak (HC Vardar, Telekom Veszprém, FC Barcelona Lassa) spanyol vezetőedzője van. A Bajnokok Ligája Final Fourban még nem volt címvédés, s nem is lesz, mivel a tavalyi győztes, a KS Vive Tauron Kielce „elvérzett” a nyolcaddöntőben a Montpellier HB ellen. A négy mérkőzésen új, Select labdákkal játszanak. A tavalyi Final Four mérkőzéseit 80 országban közvetítette a televízió, s az előre jelzések alapján idén ez a szám növekedni fog.

 A sorsolásnál Henriette Reker, Köln polgármester asszonya és Michael Wiederer, az EHF elnöke működött közre. Elsőként Wiederer úr húzta ki a Telekom Veszprém nevét. Másodikként Reker asszony a HC Vardar nevét emelte ki az üvegpohárból; ez azt jelentette, hogy a Veszprém nem találkozik az elődöntőben a montenegrói csapattal. Újra a polgármester asszony húzott a Veszprém csapatának ellenfelet, s a piros golyó a Paris Saint-Germain Handball nevét rejtette. Wiederer úrnak már csak az jutott, hogy megerősítse: a HC Vardar ellenfele az FC Barcelona Lassa együttese lesz.

              A 2016/17. évi VELUX EHF FINAL4 elődöntőinek párosítása:

 

Telekom Veszprém – Paris Saint-Germain Handball

HC Vardar – FC Barcelona Lassa

 

              A mérkőzések 15:15 és 18: 00 órakor kezdődnek. A két elődöntő végső sorrendje a televíziós közvetítések miatt változhat.

 

 

Az esemény előtt Göppingenben kisorsolták a férfi EHF-kupa Final Four elődöntőinek párosítását:

 

Saint-Raphael Var Handball (francia) – Füchse Berlin (német)

SC Magdeburg (német) – Frisch Auf Göppingen (német)

 

 

                               

 

 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk