Kézilabda kupa

Lettország-Magyarország 23-35

 

Üres kapus gólok mérkőzésén

megvan az Európa-bajnoki részvétel

 

Egy győzelem volt szükséges ahhoz, hogy Magyarország férfi válogatottja kijusson a 13. Férfi Kézilabda Európa-bajnokságra. Az áhított két pontot idegenben kellett megszerezni a nemzetközi szinten amúgy nem acélos Lettország ellen. A papírforma a magyarok mellett szólt, ennek ellenére a szakvezetés óvatosságra intett, mivel egy sor klasszis játékos hiányzott, melynek következtében négy újoncot kellett avatni, s néhány további játékosnak is tíz alatt volt a válogatottság száma. Az óvatoskodóknak nem lett igazuk, a magyar válogatott sima győzelmet aratott; igaz, ehhez hozzájárult a lettek szövetségi kapitánya is, mivel 40 percig kapus nélkül, hét a hat ellen játszatta csapatát, melynek következtében a magyar csapat egymás után lőtte az üres kapus gólokat (szám szerint kilencet).

 

Lettország – Magyarország
23-35 (9-15)

 

          FÉRFI EURÓPA-BAJNOKSÁG, selejtező, 1. csoport, 5. forduló.
2017. június 15., csütörtök, 18:35 óra, Valmieral, Vidzemes Olympic Center, 900 néző.
          Játékvezetők: Rune KRISTIANSEN, Oistein PETTERSEN (Dánia).
          EHF-képviselő: Kalev VENTSLI (Észtország).
          Lettország: Helmuts TIHANOVS (kapus), Raitis PURIŅŠ (kapus) – Guntis PIĻPUKS 3, Einārs KIRŠTEINS 1, Māris VERŠAKOVS, Aivis JURDŽS 5, Ņikita PANČENKO 1, Emīls KURZEMNIEKS, Ingars DUDE 4, Nils KREICBERGS, Toms LIELAIS 1, Uvis STRAZDIŅŠ, Artūrs MEIKŠĀNS, Uldis LIBERGS 2, Rihards LEJA 3, Raimonds TRIFANOVS 3. Szövetségi kapitány: Armands UŠČINS.
          Magyarország: FAZEKAS Nándor (kapus), MIKLER Roland (kapus) – SCHUCH Timuzsin 2, IVÁNCSIK Tamás 3/1, LIGETVÁRI Patrik, GYŐRI Mátyás 4, VILOVSKI Uros 7, BÁNHIDI Bence 1, JUHÁSZ Ádám 7, SZITA Zoltán 1, SZEITL Erik, ANCSIN Gábor 1, BODÓ Richárd 2, TÓTH Attila 2, FEKETE Bálint 1, LÉKAI Máté 4. Szövetségi kapitány: Javier SABATÉ.
          Hétméteres: 1 (Guntis PIĻPUKS 1/0), illetve IVÁNCSIK Tamás 2/1).
          Sárga lapok: 3 (Nils KREICBERGS, Ingars DUDE, Uldis LIBERGS), illetve 3 (ANCSIN Gábor, BÁNHIDI Bence, LIGETVÁRI Patrik).
          Kiállítás: 5 (Māris VERŠAKOVS 2’, Uldis LIBERGS 2’, Einārs KIRŠTEINS 4’, Ingars DUDE 2’), illetve 6 (BÁNHIDI Bence 4’, GYŐRI Mátyás 2’, SZEITL Erik 2’, VILOVSKI Uros 2’, LIGETVÁRI Patrik 2’).

          Úgy indult a mérkőzés, hogy BÁNHIDI a hatos vonalán egy hatalmas pofon következtében kiköpte a fogvédőjét; a pofon osztó VERŠAKOVS mehetett is ki kettő percre. Ettől ideges lett mindkét csapat, s mindkét oldalon sorra hagyták ki a ziccereket, sorra követték el a technikai hibákat (hogy a mérkőzés folyamán hányat, arról az EHF nem adott jegyzőkönyvet). Az első gól a 8. percben esett, JURDŽS volt eredményes (1-0). ANCSIN egyenlített ugyan (1-1), de továbbra is kapkodó maradt a magyar csapat játéka. Mindezt kihasználta a lett csapat, s megugrott kettő góllal (5-3). Javier SABATÉ mester néhány cserét hajtott végre, melynek eredményeként LÉKAi előbb egyenlített (5-5), majd SCHUCH lerohanásból (!) a vezetést is megszerezte (19. perc, 5-6). Úgy nézett ki, hogy LIBERGS kiállítása után tovább tudja növelni előnyét a magyar csapat, de a játékosok elpuskáztak két helyzetet is, melynek következtében a lettek fordítottak (20. perc, 7-6). Ekkor a lett szövetségi kapitány, Armands UŠČINS váratlant húzott: kapus nélkül, három beállóval hét a hat ellen támadtak. Nem nagyon gyakorolhatták be ezeket a támadásokat, mert sorra vesztették el a labdákat, s sorra kapták az üres kapus gólokat; ebben IVÁNCSIK és VILOVSKI járt az élen, a félidő végéig mindkét játékos két-két gólt szerzett így (9-15).
          Szünet után MIKLER helyett FAZEKAS állt a magyar kapuba, s a lettek folytatták öngyilkos taktikájukat: továbbra is hét a hat ellen támadtak. A magyarok is ott folytatták, ahol abbahagyták: 12 perc alatt berámoltak TIHANOVS kapujába négy üres kapus gólt (JUHÁSZ hármat, VILOVSKI egyet) és hat különböző fajtájú (lerohanás, átlövés, betörés) találatot (42. perc, 12-25). Armands UŠČINS ekkor időt kért. Nem tudni, hogy mit mondott játékosainak, csak annyit lehetett látni, hogy megtáltosodnak, s hét perc alatt produkálnak 7-1-et (50. perc, 19-26). Igaz, ekkor már kis túlzással a magyar junior válogatott volt a pályán, mely nem éppen az összeszokottság látszatát keltette. Az utolsó tíz perc sem telt el eseménytelenül: kétszer is kettős emberhátrányba került a magyar csapat, de így is tartotta nyolc-kilenc gólos előnyét. Miután leteltek az emberhátrányok a magyar csapat is produkált egy 5-0-s szériát (köztük volt VILOVSKI újabb üres kapus gólja), úgy, hogy közben PIĻPUKS belepüfölt egy 7 méterest a magyar kapusba. A végeredményt négy másodperccel a dudaszó előtt stílszerűen DUDE állította be (23-35).

Eddigi mérkőzések:

2016. november 2., 18:00 óra
Magyarország–Lettország 24-16 (11-6)

2016. november 3., 20:30 óra
Dánia–Hollandia 29-20 (15-12)

2016. november 6., 15:00 óra
Hollandia–Magyarország 27-28 (17-13)

2016. november 6., 17:10 óra
Lettország–Dánia 23-36 (11-18)

2017. május 3., 19:35 óra
Lettország-Hollandia (27-29 (13-15)

2017. május 4., 20:00 óra
Magyarország–Dánia 25-25 (14-11)

2017. május 7., 14:00 óra
Hollandia–Lettország 25-24 (13-14)

2017. május 7., 20:30 óra
Dánia–Magyarország 35-27 (18-17)

2017. június 14., 19:30 óra
Hollandia–Dánia 24-36 (10-18)

2017. június 15., 19:35 óra
Lettország–Magyarország 23-35 (9-15)

 

Hátralévő mérkőzések:

2017. június 18., 19:15 óra
Magyarország–Hollandia

2017. június 18., 20:15 óra
Dánia–Lettország

AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA

1.

Dánia

5

4

1

161-119

9

2.

Magyarország

5

3

1

1

139-126

7

3.

Hollandia

5

2

3

125-144

4

4.

Lettország

5

5

113-149

0

 A 13. Férfi Kézilabda Európa-bajnokságra (2018. január 12-28., Horvátország) hét csoport első és második, valamint a legjobb csoport harmadik helyezettje jut ki.

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk