Kézilabda kupa

Szabó Kitti, Iván Emese és Kuczora Csenge Vácott folytatja

Két évig csapatukat erősíti a junior válogatott irányítója, Szabó Kitti, aki a Nemzeti Kézilabda Akadémiáról érkezik majd a Vácra. Szabó Kitti Szombathelyen született, a Haladás együtteséből igazolt a Nemzeti Kézilabda Akadémiára, ahonnan sikerült bekerülnie az ifjúsági és junior válogatott keretébe, és tagja volt az Európa-bajnoki 4. és világbajnoki 5. helyezett válogatottunknak!



A nyártól két évig a GVM Europe-Vác csapatát erősíti Iván Emese, aki Egerből érkezik majd a Vácra. A 20 éves, balkezes jobbátlövőként bevethető játékos érkezésével, bővülnek a csapat taktikai lehetőségei, hiszen idén nem volt balkezes átlövője együttesnek! Iván Emese Dunaújvárosból került két éve Egerbe, jelenleg feljutásra áll csapatával az NB I/B Keleti csoportjában, egyénileg pedig az akciógólok tekintetében vezeti a csoport góllövő listáját!



A GVM Europe-Vác csapata és Kuczora Csenge három éves szerződést írt alá. A 18 éves, irányítóként és átlövőként is bevethető, ifjúsági és junior válogatott kerettag játékos a nyári ifjúsági  világbajnokság után csatlakozik együtteshez! Kuczora Csenge a most futó NB I-es szezonban, fiatal kora ellenére a Vasas legeredményesebb játékosának mondhatja magát, tavaly nyáron pedig Kácsor Gréta csapattársaként, tagja volt az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon győztes valamint a Női U17-es Európa-bajnokságon bronzérmes válogatottnak!


Forrás:
GVM Europe-Vác honlap

2018-03-19

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk