Kézilabda kupa

Silje Solberg és Joanna Drabik Siófokon folytatja

Silje Solberg jelenleg a francia Issy-Paris Hand játékosa, Ikertestvére, Sanna Solberg szintén kézilabdázó. A norvég válogatottban 2011. március 27-én Oroszország ellen mutatkozott be. A 2014-es magyarországi Európa-bajnokságon Kari Aalvik Grimsbö sérülése után ő lett a norvégok első számú kapusa, amit nagyszerű teljesítménnyel hálált meg, valamint aranyérmet nyert és megválasztották a torna legjobb kapusának.
          – Professzionális benyomást tett rám a klub, amely top csapat szeretne lenni Európában. Klasszis játékosokat igazolnak, szeretnék én is segíteni a célok megvalósításában és egyfajta különbséget teremteni. Izgalmas csapat formálódik, úgy érzem, hogy a legjobb magyar klubok ellen is versenyképes lehet a Siófok. Pozitív érzéseim vannak, a magyar bajnokság folyamatosan erősödik, ez számomra is jó. Természetesen beszéltem a leendő edzővel a döntésem előtt telefonon. Nem ismerem túl jól, de az eredményei önmagukért beszélnek. Egy nagyszerű edző, ráadásul norvég, ez is fontos volt számomra. A fő célom, hogy bejussunk a EHF-Kupa Final Fourba és első alkalommal megnyerjük azt. Szeretnék Bajnokok Ligáját érő helyen végezni a bajnokságban. A Ferencvárossall és a Győrrel kell felvennünk a versenyt, úgy gondolom, hogy elég jó csapatunk lesz ehhez  nyilatkozta a 27 éves hálóőr, Silje Solberg.


 

Joanna Drabik jelen pillanatban  a lengyel válogatottal edzőtáborozik, ott sikerült őt elérnünk  egy villáminterjúra.
          – Azért fogadtam el a Siófok ajánlatát, mert egy  ambiciózus csapat tele célokkal. Számomra az a legfontosabb, hogy minél többet tudjak fejlődni és erre tökéletes hely lesz a Balaton partja. Az volt az álmom, hogy egy erős bajnokságban játszhassak és ez valóra fog válni hamarosan. Az Siófok kapusedzőjével, Antoni Pareckivel nagyon jó a kapcsolatom, véleményem szerint egy remek edző. Várom már a közös munkát vele is. Izgatott leszek, ha arra gondolok, hogy hamarosan kezdődik a siófoki kaland. Szeretnék komoly sikereket elérni, jó lenne érmet vagy érmeket szerezni a következő szezonban  – nyilatkozta a 24 éves, 180 centiméter magas beálló, Joanna Drabik.

         
          Forrás:
Siófok KC honlap – Fotó: AFP/Nemzeti Sport

2018-03-23

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk