Nyártól norvég edző irányítja a DVSC-t

Az 52 éves Pål Oldrup Jensen válogatott kapus volt, majd visszavonulása után edzőként folytatta pályafutását. Dolgozott hazája utánpótlás válogatottjai mellett, s a Haslum HK férfi csapatával norvég bajnoki ezüst- és kupa aranyérmet szerzett. Később az IL Flint Tønsberg női csapatát a harmadik ligából az élvonalba vezette. A norvég szakember megfordult már Magyarországon, 2012 és 2014 között két szezonon át volt a fehérvári női csapat szakvezetője. Irányításával az FKC 2014-ben az EHF Kupa elődöntőjébe jutott. Amikor a Tronsberg kiesett a norvég első osztályból, hazatért, s újra átvette az együttes irányítását. A jelenlegi szezonban a Stabæk HB együttesét irányította, emellett ő volt a norvég ifjúsági válogatott szövetségi edzője, a nyári, szlovákiai Európa-bajnokságon is ő vezette a csapatot, amely az elődöntőben a mieinket győzte le, majd ezüstérmet szerzett a tornán.
          – Kétéves szerződést írtam alá a klubbal, s már nagyon várom, hogy elkezdjem a munkát Debrecenben – mondta honlapunknak Pål Oldrup Jensen. –  Azóta is napi rendszerességgel  követem a magyar bajnokság történéseit, hogy eljöttem Székesfehérvárról és felfigyeltem rá, hogy a DVSC szezonról-szezonra előbbre lépett. Már a tárgyalásunk idején jó benyomást tett rám a klub, tetszett, hogy konkrét céljai vannak és profi a vezetőség. A játékoskeretben is van potenciál, de a magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon, s itt minden meccsen meg kell küzdeni a sikerért, így nagy kihívás lesz számomra, hogy tovább fejlődjön a csapat. A DVSC-nek nagyon sok szurkolója van és a hazai pálya hangulata fergeteges. Amikor vendégségbe érkezel Debrecenbe, tudod, hogy nagyon kemény meccs vár rád, fantasztikus atmoszférában.

          Forrás: DVSC-TVP

2018-01-22

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk