Görbicz Anita a 14. világversenyére készül

Görbicz Anita:

Tizenöt éve úton vagyok a válogatottal,

de ma is sikerre éhesen érkezem minden meccsre.”

West Wing – ez a felirat díszeleg a magyar női válogatott szobáihoz vezető épület- szárny bejáratánál a csapat stuttgarti szállodájában. West wingnek, azaz Nyugati szárnynak hívják az egyesült államokbeli Fehér Ház azon részét, amelyben az ame- rikai elnök és személyzetének irodái találhatóak.
          Az elhelyezés tehát „elnöki” a mieink számára, és a szállás, valamint az ellátás minőségére sem lehet panasz. A csapat pénteken délután gyakorolhatott a bietigheimi Ege Trans Arénában, ahol még igencsak rajt előtti állapotok uralkodtak: nem egyszer hangos kalapálás zavarta meg a tréninget, a gyakorlás alatt pedig rengeteg pályamunkás, technikai szakember és önkéntes szorgoskodott az aréna csinosításán. Hasonlóan tett a magyar válogatott is: taktikailag csinosítgatta játékát a norvégok elleni szombati nyitány előtt.

          A csapatkapitány és „hadvezér”, Görbicz Anita hatodik világbaj- nokságára, összességében pedig tizennegyedik(!) világversenyére készül, éppen ezért adódik a kérdés: mi újat tud még nyújtani számodra egy újabb nagy verseny?
        – Az élsport éppen erről szól, hogy időről-időre megújuljunk, és az új célokért küzdjünk. Tizenöt éve úton vagyok a válogatottal, de ma is sikerre éhesen érkezem minden meccsre.

        – Az évek során a szereped folyamatosan alakult: ifjú tehetségként mutatkoztál be a 2002-es dániai Európa-bajnokságon, majd egy évvel később már alapember voltál a csapatban, az elmúlt években pedig egy-szerre vagy kapitány, vezér és a társakat támogató idol, akire felnéznek a többiek. Az új szerepek is inspirálnak?
        – Természetesen, bár mióta megszületett a kisfiam, ez a harmadik verse- nyem, és nyilván az anyai ösztönök felerősödése a csapattársakkal való kapcsola- tomat is megváltoztatta, de nagyon figyelek rá, hogy ne „tyúkanyó” legyek a válo- gatottban, hanem a tudásommal segítsem az együttest, és kihozzam magamból az „állatot” a pályán, mert akkor vagyok a legjobb.

        – Belső motiváció szempontjából ez esetben viszont folyamatos kihívással szembesülsz, hiszen gombnyomásra nem lehet kihozni ezt a bizonyos „állatot”.
        – Valóban, talán ez a legnehezebb, nagyon sokat dolgozom ezen, hogy sike- rüljön. Van azonban két plusz segítségem: egyrészt a mérkőzések tétje, egy világbajnokság előtt folyamatosan megy föl bennem az adrenalin, másrészt pedig itt van Kim Rasmussen.

        – Ő miben tud leginkább segíteni?
        – Rengeteget tanultam tőle, éppen abból a szempontból, hogy miként hoz- zam ki magamból a maximumot. Megköveteli, hogy száz százalékot nyújtsunk, a kilencven edzésen sem elég. Amikor ő lett a szövetségi kapitány, nem egyszer bizony megkaptam tőle a „beosztásomat”, nem a hibákért, hanem azért, ha azt látta, hogy picit is csökkent a koncentrációm.

        – Furcsa azt hallani, hogy letol a kapitány, hiszen abszolút part- nerinek tűnik a viszonyotok, nem beosztott vagy, hanem a meghosz-szabbított keze a pályán.
        – Jól esik a bizalom, de mióta néhányszor leszúrt még tavaly, az is motivál, hogy ne adjak rá újabb lehetőséget neki. Sokat beszélgetünk, a kézilabdáról, de több minden másról is. A Möbelringen Kupán a Dél-Korea elleni meccs előtt néhány gesztussal és szóval is olyan motivációs „csomagot” tudott adni, ami elkísért hatvan percen keresztül.

        – Az eredményt láttuk: a csapat, ha nem is jó játékkal, de győzött, te pedig 11 gólt szereztél. A világbajnokságot rögvest „Final Four” rend-szerben kezdi a csapat, 22 órán belül lépünk pályára Norvégia, majd Svédország ellen. Nem éppen a legkönnyebb rajt…
        – Valóban, de nagyon szeretnénk győzni a norvégok ellen, nyáron és egy hete is megmérkőztünk velük, megéreztük őket a „bőrünkön”, jó lenne nyerni a torna elején. A svédekkel nagyon régen találkoztunk (a 2010-es Európa-bajnokság középdöntőjében – a szerk.), így nincs friss tapasztalatunk, ennél messzebbre pedig egyelőre kár tekinteni.

        – Említetted, hogy Boldizsár születése óta harmadszor töltöd a tél elejét a családtól külön. Heidi Lökét elkísérte Németországba a családja, Te viszont otthon tudod a kisfiad. Nyilván tudatos a döntés, így köny- nyebb?
        – Azt hiszem, igen, hiszen évről-évre nehezebb elszakadni otthonról, hiszen most már beszél, és kér, hogy ne menjek „dolgozni”, de egyrészt abszolút biztos kezekben tudom őt otthon az édesapja és a családom körében, másrészt pedig így jobban tudok koncentrálni a feladatomra. Soha nem látogatott ki a meccsemre, de a 2017-es Final Four döntőjére kihozta az apukája, én megláttam őt a bemelegítés elején, és elképesztő módon kellett koncentrálnom, hogy ne bőgjem el magam, egyfajta külön tréning volt a meccs kezdetéig, hogy csak a dolgomra figyeljek.


        – Sikerült: a döntőben hét góloddal a meccs legeredményesebbje voltál, és megnyertétek a Bajnokok Ligáját. Akkor a koncentráció a kulcs a világbajnokságon is?

        – Igen, ha a meccseken is száz százalékosan odatesszük magunkat, akkor derül ki igazán a tudásunk. Remélem, minél több meccsen sikerül ezt megmutat- nunk, hiszen ez azt jelentené: sokáig jutottunk.


        Forrás: MKSZ

2017-12-01

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk