Kézilabda kupa

Felkészülési mérkőzés: Svédország-Magyarország 29-29

A magyar csapatban három újonc, Bartók Donát, Fekete Dávid és Országh Ádám is bemutatkozott a svédek ellen, a mérkőzéseken először lépett pályára a nemzeti csapat kapitányaként Schuch Timuzsin.

            Bodó Richárd góljával kezdődött a találkozó, majd két Palicka-védés után fordítottak a svédek. A játékrész végéig egyik csapat sem tudott egygólosnál nagyobb előnyre szert tenni, és bár szinte mindig a hazaiak szerezték meg a vezetést, a magyar válogatott rendre egyenlített. A magyar csapatban kis túlzással minden mezőnyjátékos betalált az első félidőben, aki pályán volt támadásban, valamint Mikler Roland is „betett a közösbe" jó néhány védést. A szünetben eggyel mentek a svédek, miután Bartók Donát a dudaszó pillanatában kozmetikázta az eredményt (16-15).
          A fordulás után három perccel máris egyenlített a magyar együttes, Bánhidi Bence duplázott. Válogatottunk védekezése is feljavult, aminek meg is lett az eredménye: a 37. percben Balogh Zsolt átlövése után már két góllal vezetett a Vranjes-csapat. Sőt! Öt perccel később már három lett közte, Mikler védése után Vilovszki Uros volt eredményes a kontrából. A félidő derekán azonban megtorpant a magyar válogatott, vagy ha úgy tetszik, feljavult a svédek játéka. Ennek következményeként az 54. percre kiegyenlítettek a hazaiak, Gottfridsson zúdított a hálóba, miután Jamali átlövése a kapufán csattant a túloldalon. A hajrá öt perce nagy izgalmakat hozott, valamint hat gólt egyenlő elosztásban. Az utolsó fél percben a svédek vezettek, de Vranjes időkérése után Hornyák Péter egyenlített, és a balatonfüredi szélső találatával ki is alakult a végeredmény (29-29).
          A látottak alapján a magyar csapat közelebb állt a győzelemhez, egy kis szerencsével – jobb koncentrációval – felülmúlhatta volna neves ellenfelét; elég, ha csak Császár 55. percben kihagyott hetesére, Fekete ajtó-ablak ziccerére, melyet a svéd cserekapus, Thulin az 58. percben hárított, vagy az utolsó másodpercekben Fekete lerohanásból elhamarkodott lövésére gondolunk. De mint tudjuk: a sportban nincs volna és ha… Mindenesetre biztató bemutatkozás volt a formálódó magyar csapat első Ljubomir Vranjes által dirigált mérkőzése.

 

          Forrás (mérkőzés összefoglaló): Nemzeti Sport – Foto: Bildbyrån. 

 

2018-01-06

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk