Anja Althaus: térdszalag szakadás!

A győri együttes fontos két pontért utazott Dániába, ahol nagy csatában legyőzték a dán élvonalbeli FC Midtjylland csapatát – a győzelem azonban újabb áldozatot követelt. „Anja az első félidőben egy ütközés során súlyosnak tűnő térdsérülést szenvedett, első vizsgálatom alapján úgy tűnik, hogy a jobb térd belső oldalszalagja szakadt el. Hazautazásunk után MRI vizsgálaton fog részt venni, és utána döntünk a kezelés további menetéről.” – mondta el dr. Szálasy László csapatorvos, majd hozzátette, „Ha bebizonyosodik, hogy az oldalszalag elszakadt, várhatóan három-négy hónap kihagyással kell számolnunk.”



A csapat hazautazását követően már vasárnap MRI vizsgálatra került sor. „Anja jobb térdében belső oldalszalag szakadást szenvedett, melyet az MRI vizsgálat be is igazolt, egyéb komolyabb ízületi sérülés nélkül. A sérülés orvoslására műtét javasolt, s a teljes felépülés várhatóan három-négy hónapot vesz igénybe.” – számolt be a fejleményekről dr. Balogh Péter a Győri Audi ETO KC csapatorvosa.


Forrás:
Győri Audi ETO KC

2017-11-12

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk