Kézilabda kupa

500 Super Final Handball sorozat indul Dubajban

A mai sajtótájékoztatón egyúttal be is jelentették az első két csapatot, akik 2018. december 21-én csapnak össze a dubai World Trade Centerben. A kilencszeres Bajnokok Ligája győztes FC Barcelona Lassa méri össze majd erejét az egyszeres BL győztes, lengyel bajnok PGE Vive Kielcével. A győztes együttes, amelyik nyer, háromszázezer dollárt, és a jövő évi indulás lehetőségét nyeri el, míg a vesztes fél kétszázezer dollárral gazdagodik.
          A sajtótájékoztatón – többek között – a Veszprémet is érintő bejelentést tettek: „Hivatalosan is megerősíthetem, hogy a 2019-es 500 Super Final Handball másik résztvevője a Telekom Veszprém csapata lesz, aki a 2018-as győztessel találkozik majd. Továbbá azt is szeretném bejelenteni, hogy az a gárda, amelyik zsinórban három évig kerekedik felül ellenfelein, további háromszázezer dollár plusz jutalomban részesül.” – mondta el Slawek Gebka, a torna tulajdonosa.
          A versenysorozat egyik fővédnöke, Bertrand Gille, aki az Egyesült Arab Emírségek kézilabda-utánpótlás vezetője. Szerinte a kézilabda népszerűsége főként az európai országokra jellemző, azonban a feltörekvő arab fiatalság számára komoly inspirációt jelenthet majd, ha a tornán résztvevő csapatokat és sztárkézilabdázókat látja.




         
          A Telekom Veszprém 2019. december 20-án a dubai World Trade Centerben lép pályára az FC Barcelona Lassa – PGE Vive Kielce mérkőzés győztese ellen.

         Forrás: Telekom Veszprém

2018-01-23

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk