Elek Gábor: „A vesztes nem bűnös”

 Az FTC Rail-Cargo Hungaria válogatott játékosai is letudták a 2016/2017. évi idény utolsó mérkőzését, így a teljes keret már a pihenőjét tölti. Folytatás július 20-án. Az alábbiakban Elek Gábor vezetőedző gondolatait olvashatják a honi bajnokságról, az azokat érintő változásokról, Marija Jovanovics szerepéről, arról, hogy szerinte miben léptek előre a legtöbbet; a szezon csúcspontjairól, a Bajnokok Ligája végjátékról és a jövőről.

          – Jó, hogy vége?
          – Jó… Hosszú és fárasztó szezon volt a játékosoknak is, a szakmai stábnak is, ránk fér néhány hét pihenő.
          – El tudja ilyenkor engedni a kézilabdát, ki tudsz kapcsolni teljesen?
          – Ki, pontosabban csak egy ideig. Az utolsó bajnoki óta kényelmesen tervezgettem a következő szezont, aztán június végét külföldön töltjük, és ez lesz az az időszak, amikor egyáltalán nem foglalkozom majd a kézilabdával. Utána két hetet a Balatonon leszünk, de ez épp a Bajnokok Ligája-sorsolás után lesz, szóval ott már gőzerővel megy majd a munka, a szezon részletes előkészítése.
         – Mielőtt a jövőről beszélgetnénk, maradjunk még kicsit a közelmúltnál: elégedett a mögöttük hagyott kilenc hónappal?
        – Igen, és gratulálok a csapatomnak, hiszen a kötelezőket teljesítettük – a Bajnokok Ligájában a nyolcba jutottunk, a bajnokságban Bajnokok Ligája indulásra jogosító helyen végeztünk, a Magyar Kupa-győzelem pedig a hab a tortán, tehát sikeres évet zártunk.
          – Érdekes volt a szezon vége, amikor gyakorlatilag tét nélkül lehetett játszani.
          – Ennek a pozitívuma, hogy többet lehettek pályán a fiatalok, próbálgathattuk a különböző felállásokat, de valóban nagy változás az előző évekhez képest, amikor épp fordítva, csak a bajnokság végén kellett stressz alatt kézilabdázni. Nekünk talán kedvezőbb volt az a rendszer, de az a véleményem, hogy ez a lebonyolítás az igazságosabb, jobban tükrözi az éves kiegyensúlyozottságot; mondom mindezt annak ellenére, hogy 2015-ben úgy szereztünk aranyérmet, hogy az alapszakaszban csak második helyen végeztünk, illetve, hogy idén mi is „elszálltunk” egyetlen gyenge periódus miatt.
          – Mi történt azon a bizonyos egy hét alatt, amikor előbb Győrött, majd Érden szenvedtek vereséget?
          – Mindkét meccs félidejében vezettünk, aztán az egyiknek nagy arányú, a másiknak meg rendkívül kellemetlen vereség lett a vége. Volt ennek előzménye, hiszen másfél héttel korábban olyan játékosok estek ki (Zácsik Szandrát hónapokra elveszítették, de Kovacsics Anikót is hátráltatta sérülés – a szerk.), akikre ráépítettük a csapatot, és sajnos ennyi idő alatt nem sikerült megoldani a pótlást.
          – Utána viszont sikerült. Mennyiben szerencse, hogy a vészmegoldásként szerződtetett Marija Jovanovics ilyen mértékben bevált?
          – Semmit sem tudtunk Marija Jovanovics emberi oldaláról, de jelzés értékű volt, hogy hosszú éveken át szerepelt a Buducsnoszt Podgoricában, illetve, hogy nemcsak a csúcson lévő montenegrói válogatottnak lehetett csapatkapitánya, hanem külföldiként a francia Issy-Paris-nak is. Valóban vészmegoldás volt, de ebből az lett, hogy újabb egy éves szerződést ajánlottunk neki, mert annyira fontos tagja lett a csapatnak. És itt nem csupán arról van szó, amit a szurkolók a bajnokikon látnak tőle, hanem arról is, hogy a csapat „hétközi életének” is kulcsfigurája.
          – Nem kérdés, ő is kellett a Bajnokok Ligája-meneteléshez, amely felejthetetlen pillanatokat hozott.
          – Itthon ugyan kikaptunk a Szkopjétól, a Podgoricától és a Bukaresttől is, de idegenben egyetlen vereséget szenvedtünk csak, Bukarestben, a negyeddöntőben, erre feltétlenül büszkék lehetünk. Mint, ahogyan arra is, hogy milliméterekre voltunk a középdöntős csoportunk megnyerésétől, igaz, ez semmivel sem jelentett volna többet a folytatás szempontjából, hiszen csak akkor kerülhettük volna el a Bukarestet, ha harmadikként zárunk.
          – Meglepett, hogy ennyire sikeresek voltak a nemzetközi porondon?
          – Néhány éve hoztunk döntést arról, hogy milyen úton szeretnénk tovább menni: elhatároztuk, hogy olyan játékosokat keresünk, akik iszonyatosan vágynak a sikerre, akik alázatosak, elhivatottak az edzéseken és a magánéletben is, ha pedig ez valakire igaz, akkor adott esetben az is beleférhet, hogy, mondjuk játékban gyengébb képességű. Ettől voltunk ennyire sikeresek: nagyon motivált és nagyon szerethető csapatunk volt, amely orrvérzésig küzdött.
          – Meghatározó volt az első mérkőzés, a Vardar Szkopje elleni idegenbeli döntetlen?
          – Mindenképpen! A szkopjei egy ponttal úgy sem lehetünk elégedetlenek, hogy a végén üres kapura lőhettünk, hiszen a Vardar később megmutatta, hogy milyen képességű együttesről van szó. Fontos volt utána a hazai visszavágó is, amikor súlyos vereséget szenvedtünk, de egy percre sem éreztem, hogy a csapat megadta volna magát. Akkor, ott fájó volt, de amíg nem mi vagyunk a világ legjobbjai, addig előfordulhat ilyen, sőt, akár még úgy is, lásd a Szkopje 42-28-as metzi veresége… Nagyon hosszú a sorozat, van benne olyan, hogy valami mellé megy. Lehet ilyenkor fejeket követelni, lehet vérengzeni, drámát csinálni, csak épp semmi értelme. Meggyőződésem, hogy abban léptük a legnagyobbat előre, ahogyan a kudarcot kezeljük. Hiszek abban, hogy amikor a játékos vereséget szenved, akkor finoman szólva sem boldog, vagyis van elég baja, nem szabad nekünk rátennünk még egy lapáttal, hanem azzal kell foglalkoznunk, hogy miként hozhatjuk ki ebből. Sőt, akár magunkat, a stábban dolgozókat is. Magyarország, illetve a teljes kelet-európai blokk úgy szocializálódott, hogy a vesztes egyenlő a bűnössel. Ezen a felfogáson próbálunk mi változtatni, hogy a játékosok, a kollégák, vagy én ne érezzem úgy magam, mintha, például, loptam volna.
          – Sokan úgy tartják, hogy a Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágója, annak körítésével együtt még úgy is a szezon csúcspontja volt, hogy vereséget szenvedtek.
          – Nem tudok csúcspontban gondolkodni vesztes meccs után, rettenetesen utálok veszíteni, nem bírom elviselni. Csodálatos volt, ami a csarnokban zajlott, extra emóciók mozdultak meg mindenkiben, elképesztő hangulat uralkodott, régen láttunk ennyi nézőt, mi is küzdöttünk becsülettel, kihoztuk a meccsből, amit lehetett, de mégsem tudom sikerként megélni, mert kikaptunk.
          – Akkor Elek Gábornak mi volt a csúcspont?
          – A Magyar Kupa-győzelem, hiszen hiányzott, a Fradinak nagyon rég nem volt már kupagyőzelme, illetve azokból lesznek a legörömtelibb pillanatok, amelyek hellyel-közzel a semmiből jönnek. S mivel előtte nap az elődöntőben nagyon megszenvedtünk, miközben a Győr agyonverte a Debrecent, előre senki sem így osztotta a lapokat. Tovább emeli az értékét, hogy az ETO három fronton volt érdekelt a szezonban, ezekből egyet elvettünk tőle, a másik kettőt megnyerte, vagyis a világ legjobbját tudtuk megverni a döntőben.
          – Erre ment rá a Bajnokok Ligája Final Four?
          – Ahogy az év eleji hullámvölgyünkben Misire és Szanira (Kovacsics Anikó és Zácsik Szandra), úgy a negyeddöntőben Dodóra és Zizire (Hornyák Dóra és Szucsánszki Zita) nem számíthattunk, ráadásul az utolsó pillanatig bíztunk benne, hogy Zizi tud játszani, és ezt a váltást sem tudtuk megoldani. Vagyis, ötvenhét percig rendben volt minden, aztán elfogyott az erő, kijött a kispadok hosszúsága közötti különbség.
          – Számít valamit, hogy a szezon során a négyes döntő résztvevői közül a Podgoricát megverték, a Szkopjéval és a Győrrel pedig döntetlent játszottak?
          – Ez mindenképp értékmérő, mert azt mutatja, hogy ott vagyunk a közvetlen élboly mögött. Nálam a Metz kétszeri legyőzése is nagy skalp, mert bár sokan hajlamosak legyinteni a franciákra, ne feledjük, hogy csak mi nyertünk ellenük idegenben. Kikapott Metzben a Buducsnoszt, a Vardar Szkopje és a Győr is…
          – Mostanra tisztán látszódik, hogy elképesztő erejű gárdák épülnek a következő idényre.
          – Az élmezőnyben erősödik a Győr, a Szkopje és a Bukarest is. Idén nem nagyon kellett beszélni a Rosztov Donról, mert a Bajnokok Ligájában halálcsoportba került és kiesett, aztán sétálva nyerte meg az orosz bajnokságot, a kupát és az EHF-kupát is, mely szintén komoly játékerőt képvisel. S valahol itt jövünk, itt jöhetünk mi. Kérdés, hogy mi lesz a velünk a nagyjából egy szinten lévő csapatokkal? Úgy látom, hogy a Metz tovább erősödik, a Larviknál nagy változások lesznek, de jelentősen nem gyengül, bejön a képbe a komoly gazdasági lehetőségekkel bíró német bajnok Bietigheim, nem tudni, hogy a Podgorica a nagyágyúi (távozott Dragana Cvijics, Cristina Neagu és Katarina Bulatovics is – a szerk.) nélkül mire lesznek képesek, mint ahogy a Midtjylland sem egyértelmű.
          – És a Fradi?
          – Tizenkét éve nem állt fel a Fradi Zizi nélkül, szóval érdekes lesz, hogy miként nézünk majd ki, de bízom benne, hogy nem jelent akkora érvágást, mint ahogyan azt sokan gondolják. Laura van der Heijden érkezésével ugyanakkor nő a variációs lehetőségünk, főleg támadás taktikában.
          – Tartja magát az elv, hogy jobbára magyar játékosokkal próbálunk mind magasabbra jutni?
          – Legfeljebb akkor lehetne a legnagyobbak által járt útra menni, ha gazdaságilag ugyanolyan szinten állnánk, de én akkor sem érezném magaménak a gondolatot. Így jelenleg kérdés sincs, hiszen a legjobbakat nem tudjuk átigazolni, azzal pedig ugyanitt lennénk, ha a „második sorból” igazolnánk, és így legalább a magyar kézilabdának dolgozunk. Mindig csak lemaradásban lennénk, és még csak értékeket sem képviselnénk úgy, mint most. Bízom azonban abban, hogy a surranó pályán oda érhetünk… Közben, persze, a magyar bajnokságra is figyelni kell, hiszen az Érd komoly csapat lesz, a Siófokkal és a Kisvárdával is számolni kell, de a többi gárda sem gyengül, sőt… Előbb viszont a pihenő.

Forrás: Fradi.hu