A Rosztov Don nyerte a női EHF-kupát

 

A Rosztov Don nyerte a női EHF-kupát

 

A történet a Bajnokok Ligája sorsolásánál kezdődött: az orosz csapat a 4. kalapból, mint szabadkártyás induló, a CSM Bucuresti (az aktuális címvédő), az FC Midtjylland és a Győri Audi ETO KC társaságában a C-csoportba került. „Halálcsoport” – jelentették ki a szurkolók és a szakemberek egyaránt, s nem sok esélyt adtak a dán csapatnak a tovább jutásra, a Rosztov Dont pedig egyenesen a Bajnokok Ligája esélyeseként emlegették. Aztán az orosz hölgyek alaposan rácáfoltak a szakemberek (köztük az EHF) véleményére, s mindössze egy győzelmet aratva (a Midtjyllandot verték meg hazai pályán) a csoport utolsó helyén végeztek, s kizuhantak az EHF-kupába.
          A második számú európai kupasorozatban aztán szárnyaltak, s a csoportmérkőzések során elszenvedett egyetlen vereség (a C-csoportban a Byasen Trondheim verte meg őket 29-24-re) kivételével végig verték a mezőnyt, s döntőben kettős győzelemmel bizonyultak jobbnak a német SG BBM Bietigheim ellen. Az erőviszonyokat figyelembe véve teljesítményük nem volt meglepő, de mint a pesti aszfalton szokták mondani: „ez egy másik kávéház”.

 

SG BBM Bietigheim – HK Rosztov Don

25-28 (16-14)

          EHF-kupa, női, döntő, 1. mérkőzés.
          2017. május 7., 17:00 óra, Ludwigsburg, MHP Aréna, 3500 néző.
          Játékvezetők: Michalis TZAFEROPOULOS, Andreas Bethmann (Görögország).
          EHF-képviselő: Zuzana FULEOVA (Szlovákia).
          SG BBM Bietigheim: ROCH Isabell (kapus), SZALAMAKA Valentyina (kapus), WESTER Tess (kapus) – BILTOFT Mia 1, VISSER Maura 2/1, LAUENROTH Antie, MACK Linda, MÜLLER Nina 5, SMEETS Martine, SCHULZE Luisa, ERIKSEN Stine, NAIDZINIAVICIUS Kim 5/1, HUNDAHL Mille 1, WOLLER Fie, MÜLLER Susann 6, MALESTEIN Antje 5. Vezetőedző: ALBERTSEN Martin Fruelund.
          HK Rosztov Don
: LUNDE (Katrine (kapus), SZEDOJKINA Anna (kapus), MEHDIJEVA Galina (kapus) – SZLIVINSZKAJA Elena, MANAGAROVA Julia, PETROVA Majja 3, SZENY Anna 3, RODRUGUES BELO Ana Paula 3, BOBROVNYIKOVA Vladlena 6, MAKEJEVA Kszenyija 1, CSERNOIVANYENKO Olga, DEMBELE Siraba 2, ILINA Jekatyerina, GRIGEL Lotte, CABRAL BARBOSA Alexandrina 7, BORSCSENKO Viktorija 3/2. Vezetőedző: BOUGEANT Frederic.
          Hétméteres: 3/2 (VISSER Maura 1/1, NAIDZINIAVICIUS Kim 2/1), illetve 3/2 (BORSCSENKO Viktorija 3/2).
          Sárga lapok: 4 (MÜLLER Nina, VISSER Maura, MALESTEIN Antje, ALBERTSEN Martin Fruelund vezetőedző), illetve 2 (CABRAL BARBOSA Alexandrina, MAKEJEVA Kszenyija).
          Kiállítás: 2 (VISSER Maura 2’, LAUENROTH Antie 2’), illetve MAKEJEVA Kszenyija 2’, DEMBELE Siraba 2’).
          Technikai hiba:  0, illetve 0. (Nehezen hihető adat!)
          Lövés hatékonyság: 61 % (41 lövés – 25 gól), illetve 70 % (40 lövés – 28 gól).
          Kapus teljesítmény: A jegyzőkönyv nem tartalmaz erre vonatkozó adatokat.

 

HK Rosztov Don  – SG BBM Bietigheim

25-21 (12-12)

          EHF-kupa, női, döntő, 2. mérkőzés.
          2017. május 13., 16:00 óra, Rosztov Don, Rosztov Don Sportpalota, 3490 néző.
          Játékvezetők: Tatjana PRASZTALO, Vesna TODOROVICS (Bosznia-Hercegovina).
          EHF-képviselő: Anja FRESER (Szlovénia).
          HK Rosztov Don
: LUNDE (Katrine (kapus), SZEDOJKINA Anna (kapus), MEHDIJEVA Galina (kapus) – SZLIVINSZKAJA Elena, MANAGAROVA Julia 6, PETROVA Majja 3, SZENY Anna 3, RODRUGUES BELO Ana Paula 1, BOBROVNYIKOVA Vladlena 2, MAKEJEVA Kszenyija, CSERNOIVANYENKO Olga, DEMBELE Siraba 5, ILINA Jekatyerina, GRIGEL Lotte, CABRAL BARBOSA Alexandrina 3/1, BORSCSENKO Viktorija 2/2. Vezetőedző: BOUGEANT Frederic.
          SG BBM Bietigheim: SZALAMAKA Valentyina (kapus), WESTER Tess (kapus) – BILTOFT Mia 2, VISSER Maura 3/2, LAUENROTH Antie, MACK Linda, MÜLLER Nina 5, SMEETS Martine 1, SCHULZE Luisa, ERIKSEN Stine, NAIDZINIAVICIUS Kim, HUNDAHL Mille 4, WOLLER Fie 1, MÜLLER Susann 5, MALESTEIN Antje 5. Vezetőedző: ALBERTSEN Martin Fruelund.
          Hétméteres: 5/3 (CABRAL BARBOSA Alexandrina 2/1, BORSCSENKO Viktorija 3/2), illetve 2/2 (VISSER Maura 2/2).
          Sárga lapok: 3 (CABRAL BARBOSA Alexandrina, PETROVA Majja, SZLIVINSZKAJA Elena), illetve 4 (VISSER Maura, MÜLLER Nina, SMEETS Martine, ALBERTSEN Martin Fruelund vezetőedző).
          Kiállítás: 1 (DEMBELE Siraba 2’), illetve 3 (VISSER Maura 2’, MÜLLER Susann 2’, NAIDZINIAVICIUS Kim 2’).
          Végleges kiállítás: -, illetve 1 (MALESTEIN Antje).
          Technikai hiba: 14 (5+9), illetve 10 (6+4).
          Lövés hatékonyság: 64 % (39 lövés – 25 gól), illetve 54 % (39 lövés – 21 gól).
          Kapus teljesítmény: A jegyzőkönyv nem tartalmaz erre vonatkozó adatokat.

A HK Rosztov Don történelme során első ízben kettős győzelemmel, 53-46-os gólkülönbséggel elhódította a 2016/17. évi női EHF-kupát. (Az orosz csapat ezt megelőzően már 1990-ben megnyerte az EHF Kupagyőztesek Európa-kupáját.) A sorozat gólkirálynője Susann Müller (SG BBM Bietigheim) lett 77 lőtt góllal.

 

Fotó: EHF

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk